Árpád-kori templom a felszín alatt

Az elmúlt héten jelentették be, hogy a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum munkatársai egy olyan, Árpád-kori római katolikus templom maradványait tárták fel a Tolna megyei Kisszékelyben, amely nemcsak átvészelte a török hódoltságot, hanem az 1800-as évek legelejéig állt is. Az augusztus első napjaiban lezárult kéthetes ásatáson, amelyet a Kisszékelyi Kulturális Egyesület kezdeményezésére végeztek az intézmény régészei, az épület három építési periódusát fedezték fel. A régészcsoport megállapította, hogy a templom alapjait a 13. század második felében tették le, az Árpád-kori falmaradványok elenyésző számban felszínre is kerültek. Ezek segítségével megállapítható, hogy a településhez közeli magaslaton állt épület a korban szokványos méretűnek számított, falai 110–120 centiméter vastagságúak voltak. Nem volt tornya, karzata viszont igen, ezt a régészek színes belső falakra utaló, festett vakolatdarabokkal együtt hozták felszínre. Kiderült az is, hogy a templomot a sárkányölő római katonavértanú, Szent György tiszteletére emelték, a pápai tizedjegyzék először az 1330-as években említi, papjának neve szerepelt 16. századi török összeírásokban is. A török kiűzése után írott kamarai és egyházi források már romos kőtemplomként hivatkoznak rá, ezek a források említést tesznek arról is, hogy déli oldalán kapu, északi oldalán sekrestye helyezkedett el, belül pedig tágas karzat fogadta a híveket.

Varga Máté, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum régésze, a munkálatok ásatásvezető-helyettese lapunk kérdésére, miszerint miként kerülhetett ki a kulturális köztudatból a kisszékelyi templom, nem tudott egyértelmű választ adni. Ugyanakkor megerősítette, hogy a templom, illetve fizikai helye valahogy feledésbe merült az évszázadok alatt. A templom helyét K. Németh András, az ásatást vezető régész nyolc évvel ezelőtt azonosította felszíni téglatöredékekből, amikor a középkori tolnai templomokat összefoglaló könyvéhez gyűjtött adatokat. Emiatt korábban elképzelhetetlen lett volna a régészeti kutatása, mivel pontosan nem volt ismert a templom helye – szögezte le a kutató.

Kisszékely községben jelenleg alig háromszáz ember él, míg a középkorban, amikor a templomot felhúzták, nagyjából százötven–kétszáz lakosa lehetett, vagyis abban az időben közepes méretű falunak számított. Jól látszik, hogy a mai település és a mai templom a pataktól északi irányban helyezkedik el, a középkorban viszont a túlparton, a déli oldalon volt a falu. A templomtól délkeleti irányban, a domboldalon álltak a falu házai. „Ezek valószínűleg könnyebben pusztuló anyagból (fa, föld) készültek, így a felszínen kevesebb nyomuk maradt, de régészeti ásatással kutathatók lennének. A házak mellett melléképületek, ólak, vermek, tárlógödrök, vízelvezető árkok, karámok, kemencék lehettek” – ismertette a feltételezéseket Varga. A templomot viszont, ahogy azt már fentebb említettük, feltárták, területén pedig számtalan különböző érmét találtak, amelyeket a Luxemburgi Zsigmond király uralkodásától a Mária Terézia idejéig terjedő időszakban vertek, szomszédságában pedig jórészt a 13. század második feléből származó szlavón érmék és dénárok kerültek felszínre. Ugyancsak itt mintegy ötven évvel korábbi pénzérméket is találtak. A templomhoz sírkert is tartozott. A középkori szokásjog alapján a temető a templomépület körül helyezkedett el, mert a középkor embere szeretett megszentelt földben nyugodni. „A legkorábbi temetkezések a templom alapításával eshettek egy időbe, de erre nincs cáfolhatatlan érvekkel alátámasztott bizonyítékunk. A falu lakossága egészen az 1700-as évek végéig folyamatosan temetkezett a templom köré, de a sírkertbe ekkor már csak a legkiváltságosabbak nyertek bebocsátást. Némileg meglepő, hogy a sírok többsége átvészelte a török hódoltság viharos időszakát, a megbolygatott sírokat pedig nem a Buda 1541-es elfoglalásától több mint másfél évszázadig terjedő időszakban dúlták fel” – említette az ásatás vezetőhelyettese. Varga szerint a temetőben kevés hely állt rendelkezésre, ezért elkerülhetetlen volt, hogy a későbbi generációk megbolygassák az elődök sírjait.

A sírkertben – mivel a vizsgálat a templomra koncentrált – csupán négy sírt tártak fel, a helyszínen elsősorban gyűrűket, réz- és bronzvereteket, csatokat, gombokat, tehát főleg olyan tárgyakat találtak, amelyek az egykori viselet részét képezték, és amelyeket az elhunyttal együtt temettek el. Varga elmondta, kiemelendő az a több mint húsz kegyérem és kereszt, amelyek a 18–19. századból származnak, és a falusiak vallási életéről, zarándoklási szokásaikról tanúskodnak. Ezek arra engednek következtetni, hogy a falu lakói többek között az ausztriai zarándokhelyen, Mariazellben is jártak. A leletek jövőjéről szólva elmondta, a tárgyakat a szekszárdi múzeumban restaurálják, leltárba veszik, majd ismeretterjesztő előadáson és cikken keresztül a nagyközönség számára is bemutatják őket. Hozzátette: „Tervezünk egy kisebb könyvet is összeállítani, ami csak a templomról szólna, abban minden feltárt tárgyi lelet helyet kapna, de a tárgyakat végül akár a kisszékelyi helytörténeti gyűjteményben is kiállíthatjuk.”

Igazán érdekes, hogy a temetőhöz hasonlatosan a középkori eredetű templom idővel ugyancsak szűkös lehetett a – részben elmagyarosodó németek betelepítésével – megnövekedett lakosság számára, annak ellenére, hogy 1741-ben kibővítették. Ez utóbbi bővítésnek régészeti nyomát is megtalálták a szekszárdi szakemberek, az 1800-as években aztán még tovább nőtt a lakosság száma, amely fénykorában elérte az ezerötszáz főt is, így igény mutatkozott egy nagyobb, szebb, a kor igényeinek jobban megfelelő templom építésére. Ezért az épületet kizárólag 1823-ig használták, ekkor a községet akkoriban birtokló Styrum-Limburg család adományából felépült az új, ma is álló, ugyancsak Szent Györgyről elnevezett templom.

Másutt is látni rá példát, hogy az új birtokos család, nyilván jórészt reprezentációs céllal, szívesen adakozott egy új templom vagy más épület felépítésére. Ráadásul Kisszékely új temploma már a falu központjában foglalt helyet, ami ugyancsak jelentős változást hozott a község életébe.