Kultúra

„A lázadás nem a külső világ felé értendő, hanem inkább egy belsőre”

A Twenty One Pilots duó 2009-ben alakult, Tyler Joseph-hez (ének, ukulele, basszusgitár) később csatlakozott Josh Dun. A zenekar nagy vonalakban megfogalmazva alternatív pop-ot játszik. A 2016-ban megjelent albumuk, a Blurryface hatalmas áttörést hozott az együttesnek,a lemezért Grammyt is kaptak. A banda legújabb albuma, a Trench 2018 végén jelent meg.

„A lázadás nem a külső világ felé értendő, hanem inkább egy belsőre”
Josh Dun a Twenty One Pilots merikai alternatív zenei duó dobosa
Fotó: MH/ Bodnár Patrícia

A Trench egy elég összetett album, amely folytatja a Blurryface mítoszteremtő hagyományát. Hogy közelítették meg ezt a „folytatást”?

- Már elég rég óta a fejünkben volt a történet, amit el akartunk mondani. Az, hogy ez hogyan jelenik meg az albumon az elég kiszámítatlan, hiszen sokszor csak a maguk útján mennek a munkafolyamatok. Továbbá az hatalmas inspirációt adott, hogy akik már egy ideje hallgatnak bennünket, elmerültek ebben történetben, elkezdtek új olvasatokat adni, még mélyebbre ásni a sorok között.

Az album központi témája a bandita lét, a törvényen kívüliség. Mennyire azonosultok ezzel a szereppel és honnan jött az ötlet?

- Szerintem ez a lázadás nem kifejezetten a külső világ felé értendő, hanem sokkal inkább egy belső irányában történik. Alapvetően a köztesség ideájára építkeztünk a bandita életmód felelevenítésével, és annak realizációjára, amikor el kell hagynod egy helyet, hogy belépj valahova, ami új és ez mindig ijesztő lehet elsőre. Szóval nem egy konkrét dolog, lény ellen lázadunk, hanem néha csak önmagunkkal szemben is.

Tyler Joseph az együttes multi instrumentális tagja, a basszus gitáron kívül, ukulelén és zongorán is játszik
Tyler Joseph az együttes multi-instrumentális tagja, a basszusgitáron kívül ukulelén és zongorán is játszik
Fotó: MH/ Bodnár Patrícia

Igazán jellemző a zenétekre a műfaji változékonyság. Egy számon belül megjelenhet a hip-hop-tól kezdve a reggae-n át egészen a keményebb elektronikus zenéig minden. Hogyan találjátok meg az egyensúlyt?

- Korábban szinte mindenféle zenét játszó zenekarban doboltam már, és mindig érdekeltek ezek a műfaji keresztezések. Ha éppen a munkálatok közepén vagy, akkor sose tudod, hogy megtalálod-e az egyensúlyt, vagy hogy kellően jeleníted épp meg az adott műfajt a zenédben. De igazából szeretjük az összes fentebb sorolt zenét, és szeretnénk olyan dalokat készíteni és játszani, amit szeretünk. Sokszor a testvéreink véleményét kérdezzük ki, ugyanis nekik nagyon jó zenei ízlésük van, ha ők azt mondják rá, hogy „cool”, akkor átment a teszten.

A Blurryface hatalmas áttörés volt a zenekarnak. Hogyan birkóztatok meg a hirtelen jött sikerrel?

- Amióta találkoztam Tylerrel sokat beszélgettünk arról, hogy mik az álmaink és terveink, hogy mi legyen az együttesből. És a sikert mindig is azt jelentette nekünk, hogy rengeteg ember előtt játszhatunk. Minden más, ami a sikerrel járt, azzal meg nem foglalkozunk. Ezért a népszerűséget is csak úgy vettünk észre, hogy amikor visszatértünk egy városba, akkor már a nagyobb helyszínen játszottunk. A többi elismerés sosem volt a radarunkon - büszkék vagyunk rájuk, nem arról van szó -, de az, hogy kimegyünk a színpadra és látjuk az embereket a sárga szalagokkal egy közösséget alakítani és sajátjukká tenni a zenénket az számunkra a legszebb része az egésznek.

„Az, hogy kimegyünk a színpadra és látjuk az embereket a sárga szalagokkal, egy közösséget alakítani és sajátjukká tenni a zenénket az számunkra a legszebb része az egésznek”
„Az, hogy kimegyünk a színpadra és látjuk az embereket a sárga szalagokkal, egy közösséget alakítani és sajátjukká tenni a zenénket az számunkra a legszebb része az egésznek”
Fotó: MH/Görgényi Levente

A turnétokon kitaláltatok egy sajátos játékot a közönséggel, igazából egy csendkirály-verseny a fellépéseitek helyszínei között. Ma is számíthatunk ilyenre?

- Nem hiszem. Mármint elég vicces volt, mert ekkora tömegnél esélytelen, hogy sokáig csendbe tudjanak maradni. Az egész úgy kezdődött, hogy elkezdtünk azon gondolkodni, hogyan léphetünk úgy kapcsolatba a közönséggel, ami megörökíthető, úgy, hogy kikerüljük a már klisévé vált közös szelfizést. Persze, mielőtt kipróbáltuk volna sokakban felmerült a kérdés „mi történik, ha tíz percig csendben maradnak?” Tyler-rel tudtuk, hogy erre semmi esély sincs. Nagyjából mindenki egy és öt másodperc közöttig bírta a némaságot, Párizs a csúcstartó. Egy ideig szórakoztató volt, de most már új dolgokkal próbálunk kísérletezni.

Melyik Twenty One Pilots dalt szereted a legjobban játszani és melyiket hallgatni?

- Erre a válasz folyamatosan változik. De a Trees-hez valahogy mindig visszatérek, mármint eljátszás terén. Számomra mindig is sokat jelentett ez a dal, valamint azt is tudom közben, hogy nemsokára vacsorázhatok, ugyanis mindig ez az utolsó számunk a koncerteken. Szeretem ezt a dalt és komoly jelentésréteggel rendelkezik, de azért elkezdek már szendvicsekre is gondolni közben. Sokat szoktam hallgatni a Jumpsuit-ot, illetve a Goner-t, épp a minap tértem vissza az utóbbihoz, azt a dalt végighallgatni egy kaland.

Kapcsolódó írásaink