Vizuális haikuk

Az eredetileg kötött japán versforma, a haiku formai szabályai kialakulása – vagyis a 17. század óta –rengeteget változtak, napjainkra mégis egyetemesen ismert és használt lírai műfajjá vált. A modern és kortárs haikuk a szigorú szabályok közül szinte már csak a háromsoros formát tartják meg. A Capa-központ Project Room termében látható, Haiku című kiállítás három magyar alkotó három különböző eszközökkel létrehozott alkotásait mutatja be: Taskovics Dorka, Ádám Anna és Cseh Gabriella Japánban tett utazásainak élményeit eleveníti fel színes fényképeken, kortárs haikukon és egy vetített installáción keresztül.

A tárlat Taskovics Dorka munkáival kezdődik. A fotográfus 2007-ben járt Japánban, öthetes útja során rendhagyó szabályt hozott: mindennap csak egyetlen képet készített analóg fényképezőgéppel, diapozitív eljárással – derül ki a kiállítás kurátorának, Gellér Juditnak az ismertetőjéből. A koncepció szerint a képek bármely napszakban, bárhol, bármilyen körülmények között készülhettek. Az egyedi, naplószerű munka a limitált példányszámú, ajándékként készített könyvben valósult meg, amelynek az a különlegessége, hogy felvágott lapjain pár mondatos, személyes, kézzel írt szövegek, modern haikuk jelennek meg, amelyek tulajdonképpen bármelyik képhez hozzárendelhetők. Az egyik kedvencünk így hangzik: „A Sumida folyó felett színes hidak ívelnek át. / Az átkelő vonatok fémesen sikítanak fejünk felett. / Alkonyodik. A Szivárvány Hídnál érünk partot.” Az eltelt idő során a naplórészletek töredékes emlékekké változtak. És a falra csipesszel rögzített, újrahasznosított papírra nyomtatott képek álomszerű, lebegő visszaemlékezésekként jelennek meg. Látunk köztük városban magára hagyott biciklit, hullámzó tengerpartot, japán feliratokat, valamint szép természetfotókat fákkal, tavakkal.
Mire a terem végébe érünk, a fényképeket felváltják a térben elhelyezett, különböző méretű, fekete, fehér és piros színű kockák és téglatestek, amelyekre felhőkarcolókat, kerteket és tájakat vetítenek. Ádám Anna installációja különböző kontrasztok megtapasztalására hívja fel a figyelmet, formai értelemben pedig az utazás alatt használt két médiumot – a fotót és a kollázst – ötvözi: az épített, urbánus környezetre utaló, azt szimbolizáló geometrikus konstrukcióra lírai, organikus természeti és kertképek vetülnek. Az egyébként képzőművész színházi alkotó évek óta foglalkozik a kert motívumával, utazásai során a legkülönfélébb kertekről és kertekben készít fényképeket, élményeit kollázsokból létrehozott, egypéldányos utazónaplókban örökíti meg. Többhetes távol-keleti utazása során Japánban is számos kertben, arborétumban, botanikus, dísz-, privát-, téli- vagy épp csak kövekből rendezett sziklakertben járt.

A tárlat harmadik szekciójában Cseh Gabriella multimédia-művész munkái kaptak helyet. Képeinek kiindulópontja a 2008-ban készített, majd idén bemutatott, Nagare (Áramlás) című fotósorozat, amely az előtte kevéssé ismert kulturális közegben tett utazás átélését jelentette. A fényképezőgép teljes eszköztárának felhasználásával örökítette meg a látottakat az életlentől az élesig, a nagytotáltól az egészen apró részletekig. A rengeteg, egymás után sorakozó kis fotó azt a hatást kelti, mintha egy japán film képkockáit néznénk. A természetfotók mellett zsánerképeket is látunk: többnyire városi utcák és rohanó emberek váltakoznak a hosszú falon.