Kultúra
Unalom a brit uralom ideje alatt
A koncertdömpinget a túl korán kezdődő Franz Ferdinand indította számomra, hiába csepergett valami esőszerűség és volt kiábrándítóan hajnali idő (17:45), de egy korrekt, élvezetes koncertet adtak. Bár az igaz, hogy nem kifejezetten releváns a mai zenei szférában a zenekar, de a régi, pörgős számaik még mindig működnek a színpadon, és Alex Kapranos is aktív volt és megpróbálta megmozgatni a közönséget, bár kicsit kevesebb “ZIIGET festival-t” is el tudtam volna viselni, de végül is a számonkénti öt se annyira vészes még. Mégis olyan volt ez az egy órányi táncolós rockzene, mint éhezőnek egy falat kenyér, vagy egy túlárazott kecskesajtos hamburger, ha már fesztiválon vagyunk.
A Nagyszínpadról utána az A38 sátorhoz vezetett az utam, ahol (nem is tudom milyen indíttatásból) a Yungblud koncertre érkeztem. Yungblud egy brit énekes-zeneszerző, aki inkább a furcsa imidzse miatt lett híres, mintsem zenésztehetsége révén, de ez nem meglepő, hiszen a popiparban ez elterjedő tendencia, elég csak a fiatalok által sztárolt Billie Eilishra gondolni. Úgyhogy hiába pattogott és próbált provokatív zenészt játszani, de sajnos mögöttes tartalom nélkül üres show maradt, abból meg már van elég, bőven.
Richard Aschroft koncertjének már csak a végét sikerül elcsípnem, szerencsémre az utolsó száma a kihagyhatatlan Bitter Sweet Symphony volt, amely nos, a Bitter Sweet Symphony volt, egy ilyen kultikus szám esetében már a tudat is elég, hogy én ezt most élőben hallom. És ez nekem bőven elég is volt.
Majd eljött a brit fake-rock nagyura, a The 1975. Hát ettől a koncerttől nagyobb langyos vizet el sem tudok képzelni, semmi, semmi és semmi, lassú andalgás a jelentés nélküli dalok hosszú-hosszú setlistjén át. A klasszikus rock zenekari felállás se tévesszen meg senkit, semmi rock, semmi indie, csak az igénytelen pop. Bárcsak azt mondhatnám, hogy a The 1975 legalább csendkitöltőnek vagy háttérzajnak jó, de a zaj túl izgalmas kifejezés lenne zenéjükre.
A koncert közepén már azt kívántam, bárcsak rossz lenne, esetleg hallgathatatlan, mert akkor legalább lenne valamilyen, de így csak folynak el a dalok a dögunalomban, miközben Haely a frontember tenyérbe mászik, mert valószínűleg azt hiszi, hogy ez egy frontember dolga, hogy sok legyen.
Nem kifejezetten szeretem a The 1975 számait, de adtam egy esélyt, hátha koncerten valami megfog velük kapcsolatba, de teljesen elidegenített a művészieskedni próbáló nyálgép. Így vonult fel hétköznapisággal a dicsőséges The 1975 az egyik legrosszabb Sziget-koncert trónusára.
