Impozáns társaságban mindörökké

Kerpely Antal kohómérnökről, központi vasműigazgatóról és különleges szecessziós síremlékéről szóló korábbi cikkünk után vessünk egy pillantást további két jeles tanárember, Farbaky István és Breznik János igazgató urak sírköveire. Ők mindannyian olyan korban éltek, amikor nagy remények elé nézett Nagy-Magyarország, amelynek virágzott a kultúrája, a gazdasága, gyarapodtak a gyárai és bányái. Olyan idők voltak ezek, amikor a városok magukba olvasztották a köréjük húzódó falvakat, amikor gőzfüstbe burkolt vonatok hozták Selmecre a bécsi és pesti újságokat. Amikor a rendőrnek elég volt egyet csavarintania a bajuszán, s ettől egyből elhallgatott a garázda, amikor csak a Felvidéken több száz kisebb-nagyobb fürdő várta a gyógyhatású vizek miatt odautazót. Amikor Selmec sörözőiben és kávéházaiban csak az éji órákra s a böjtös napokra hallgatott el a cigányzene, a vasárnap pedig nem a bevásárlás ünnepe volt.

A korábbi cikkünkben már bemutatott Kerpely tanár úr egészen biztosan leült ekkoriban vasárnaponként egy-két sörre Farbaky István igazgató úrral, tervezgetvén a bányászati és erdészeti akadémia jövőjét. Tudjuk, hogy ahol németek laknak, ott sör is van, mégpedig jó sör. Farbaky igazgató úr, akinek szép sírköve a temető keleti falának veti a hátát, Nyíregyházán, evangélikus papi családban született 1857-ben. A selmeci akadémián kapott diplomát, ott is marasztalták a matematika tanszéken, majd tanszékvezetőként 1872-ig vitte a hivatalt – eztán az általa alapított géptani tanszék vezetőjévé nevezték ki. Farbaky egyik tanártársával, Schenek István vegyésszel megoldotta az akadémia új épületszárnyának a világítását is: gáz helyett már nagy kénsavas ólomakkumulátorokban tárolt villamos energia izzította a világítótesteket. Az 1885-ös találmány hatásfoka a legjobb volt a korban, így azt meg is vette egy vállalkozó a bécsi Burg, az Opera, valamint a Burgtheater megvilágítására. (A találmány után a Siemens is érdeklődött.) Farbaky István mindezek mellett 1876-tól igazgatóként intézte az ügyeket, 1892-ben, már nyugdíjasan a kerület országgyűlési képviselőjének választották, a hivatalt tíz esztendőn keresztül szolgálta. Nem mellékesen alapító tagja volt az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek, emellett lapokat is szerkesztett. A szakmai sikerek ellenére nem kímélték a magánéleti csapások: 1915-ben el kellett temetnie István fiát, három év múlva pedig feleségét, Kürthy Piroskát is.

Ők hárman most együtt várják azt a bizonyos harsonaszót, amit Breznik János, az evangélikus líceum igazgatója is vár, nagy valószínűséggel Békéscsabán. Mert Kerpelyék sírja felett található gránitobeliszkjén csak az szerepel, hogy azt hálás tanítványai állították az emlékére. Breznik Ikladon született 1815-ben, a középiskolát már Selmecen és Pozsonyban végezte. A jénai és a halléi egyetemeken is hallgatott egy-egy esztendőt, mielőtt a selmeci evangélikus líceumba került volna a magyar nyelv és irodalom tanárának. Az 1848–49-es szabadságharcban hadnagyi rangig vitte a honvédseregben, ezért 1858-ig nem kaphatott állást, így nevelői munkát vállalt. Végül az enyhülés jeleként igazgató lehetett egykori munkahelyén. Petőfi Sándorral, aki 1839-ban dicstelen módon hagyta ott a líceumot, nem találkozhatott, viszont Mikszáth Kálmánt egészen bizonyosan tanította, ugyanis az író 1857–63 között ott koptatta az iskolapadot. Breznik tanár úr jelentős szakíró volt, oktatási témák mellett a „czigány nyelv elemeivel” is foglalkozott.