Kultúra

Mexikó és Frida autentikus arcai

Hely- és kultúrtörténeti utazás a Műcsarnokban: Guillermo Kahlo fotóművész fekete-fehér, dokumentarista fényképei és érzékeny portréi – Épületek mint a táj részei

Impozáns épületek: templomok, katedrálisok, valamint néhány fekete-fehér portré áll a Műcsarnok Frida országa – Guillermo Kahlo mexikói fotográfiái című kiállítása középpontjában. A szeptember 22-ig megtekinthető tárlaton kiderül: Frida Kahlónak, a 20. századi Mexikó egyik legismertebb alakjának az édesapja zseniális fotográfus volt.

Mexikó és Frida autentikus arcai
A terem közepén találjuk azt a különleges plakátot, amelynek belső oldalára Guillermo Kahlo 1903-ban A Metlac acélhídról készített fotója került, és a vonatból kiszálló utasokat is megörökítette. A plakát külső oldalán pedig Frida 1951-ben, apja halálának tizedik évfordulójára festett portréja látható.
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Miután tavaly nyáron Frida Kahlo mexikói festőművész képeiből rendezett tárlatot a Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria, s a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo, valamint más jelentős mexikói gyűjtemények jóvoltából több mint harminc festményt és grafikát láthattunk, most az édesapa, Guillermo Kahlo német származású mexikói fotóművész fényképeit tekinthetjük meg a Műcsarnokban. Guillermo Kahlo Mexikóban és világszerte elismert fotográfus volt, azonban hazánkban munkásságáról alig tudunk valamit. A Frida országa – Guillermo Kahlo mexikói fotográfiái című kiállítás közelebb visz a fotográfus munkásságához.

A tárlat előterében olvasható Medve Mihály kurátor ismertetője, amely szerint egy időutazáson vehetünk részt Mexikóba: az 1900-as évek első három évtizedében készült fényképek izgalmas pillanatképek az ország gazdag, többféle kultúrából és tradícióból táplálkozó, sok évszázados építészeti örökségéről, valamint az elmúlt századelő monumentális mexikói építkezéseiről.

A kiállítótérbe lépve két dologra figyelünk fel: a hatalmas plakátra és a plafonig érő életrajzra, amelyen Guillermo Kahlo egész alakos fényképe is látható. Érdemes az életrajz végigolvasásával kezdeni a tárlatot. Mint írják, Carl Wilhelm Kahlo 1871. október 26-án született a német Baden tartomány Pforzheim városában. Alig húszesztendős ifjúként, németországi iparos–kereskedő–aranyműves tradíciókkal poggyászában 1890-ben kelt át az Újvilágba, Mexikóba immár Guillermo Kahlóként. Családot alapított, feleségét azonban harmadik gyermekük születésekor elveszítette. A fotográfia bűvkörébe második felesége, Matilde Calderón y González családja révén került: apósa, Antonio Calderón fényképészszalont vezetett. Első fotográfusi megbízását 1898-ban kapta meg: a mexikóvárosi Casa Boker vasáruház építését kellett dokumentálnia – ezekkel a felvételekkel átütő sikert aratott, amit évtizedeken át újabb jelentős állami és magánfelkérések sora követett. (A vasáruház egyébként valóságos palota volt, melyet a Vesztfáliából 1865-ben Mexikóba vándorolt Böker család építtetett. Roppant acélszerkezetét a modernség szimbólumaként ünnepelték.)

Második feleségétől négy lánya született, harmadikként, 1907-ben a majdani világhírű festő, Frida, aki 1925-ben szenvedte el a műveiben magánmitológiává emelt, egész életét átformáló buszbalesetet, és 1929-ben ment feleségül Diego Riverához. Az apa 1932-ben másodszor is megözvegyült, 1936 után Guillermótól már nem maradt fenn ismert fotó. A második családba született legidősebb lánya házában hunyt el 1941. április 14-én.

A terem közepén találjuk azt a különleges plakátot, amelynek egyik oldalán Frida 1951-ben, apja halálának tizedik évfordulójára festett portréja látható, s a Kahlo család származása körüli találgatások forrása is egyben. Amint Frida több képén, itt is ecsettel írt szignó olvasható a kép alatti széles mezőben: „Apámat festettem, Wilhelm Kahlót, aki magyar–német származású fotóművész, nagy formátumú, intelligens, nemes lény, aki hatvan éven át bátran küzdött az epilepsziával, soha nem adta fel, hogy dolgozzon, és harcolt Hitler ellen. Tiszteletére lánya, Frida Kahlo.” (Frida magyar származására nézvést semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre, de „magyar gyökereit” több helyütt hangsúlyozta – a szerk.) A plakát másik oldalára pedig az apa 1903-ban a Metlac acélhídról készített fotója került, amelyen a vonatból kiszállt utasokat is megörökítette.

Visszatérve a falakon függő fényképekhez, az első fotó egy fekete-fehér önarckép 1920-ból, amelyet néhány Fridáról készített portré követ – talán Guillermo Kahlo kamerája rögzítette legérzékenyebben Frida arcait. Medve Mihály ismertetőjében felidézi: számos fotó megszületésének részese volt Frida is, akinek művészetére formáló hatással volt édesapja fényképészműhelyének titokzatos világa, laborkamrájának rejtélyes atmoszférája, Guillermo látványkomponálási módja, képi sűrítő és absztrakciós praxisa, néhány közös országjáró utazásuk élménye, a két művész egymást segítő, bensőséges kapcsolatáról tanúskodik. Frida országa így nem pusztán Mexikó, hanem a sokrétű apai örökség is. Fentebb a mexikói templomépítészet és a prekolumbiánus nemzeti emlékek megörökítése látható rengeteg képen, itt az épületek a táj részeként jelennek meg. Így többek között a La Profesa-templomról, a La Merced-kolostor árkádsoráról, a mexikóvárosi katedrális kupolájáról vagy a pueblai Del Carmen-templom udvaráról készített fotókat tanulmányozhatjuk, majd Guadalajarában a kormányzati palotáról, a főtérről és a székesegyház épületéről láthatunk felvételeket. De például a cholulai Capilla Real vagy az egykori jezsuita kollégium Tepotzotban olyan fotográfiai leletek, amelyeket ma már nem láthatunk úgy, mint az 1500-as évektől addig, ugyanis 1910 óta a különféle fejlesztések során átépültek.

Amint elhaladunk a mexikóvárosi Teatro National, vagyis Nemzeti Színház (ma Palacio de Bellas Artes, azaz Szépművészetek Palotája) homlokzati díszkövéről készített fotó előtt, fontos kiemelni, hogy az épület hatalmas nézőtéri üvegmennyezetét és világhírű színpadi üvegfüggönyét Maróti Géza, a szecesszió egyik legnagyobb magyar építész–iparművésze tervezte. Az olasz származású építész, Adamo Boari figyelt fel az 1906-os milánói világkiállítás magyar pavilonjára, ennek alapján kérte fel Marótit a tervek elkészítésére, aki bevonta a munkába Róth Miksa üvegtervezőt is. Maróti a megbízás miatt többször járt Mexikóban, megismerkedett az ország kultúrájával, végigjárta prekolumbiánus emlékeit. (Az itt szerzett tudás később, az 1930-as években beépült a Mi vagyunk Atlantisz című, máig kiadatlan, hatalmas kultúrtörténeti munkájának fejezeteibe is.) Az első világháború és a tengeri zárlat miatt megszakadt a kapcsolat Boari és Maróti között, így a kivitelezésre az amerikai Louis Comfort Tiffany cége kapott megbízást. A világ Tiffany munkájaként ismeri ezeket a kivételes üvegkompozíciókat, de valójában mindkét mű alkotója Maróti Géza.

Jelen tárlat egy hely- és kultúrtörténeti utazás, amelyen végigkövethetjük, miként vált Mexikóváros – a századfordulós Budapesthez hasonlóan – világvárossá. Kahlo negyven év alatt beutazta és fényképezte Mexikót, így felvételeiből autentikus dokumentumokként tárulnak elénk az ország történeti múltjának legszebb épületei, amelyek tanulmányozására érdemes legalább egy órát szánni.

Kapcsolódó írásaink

Holdraszállás a múzeumban

ĀVictor Vasarely a kozmosz meghódításáról álmodott, hat korabeli amerikai képzőművész – köztük Andy Warhol – munkái fel is jutottak a bolygónk körül keringő égitest felszínére

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom