A füst kultúrája: kiállítás egy káros szenvedély szép múltjából

Volt honnan merítenie a Füstölgéseink című kiállítás két kurátorának, Kiss Emíliának és Török Róbertnek, akik a tárlathoz az Első Magyar Látványtár dohányzáshoz kapcsolódó páratlan gyűjteményét használhatták. A kollekciót még a két világháború között tankönyvkiadással foglalkozó Vörösváry László (1908–1990) kezdte el gyűjteni, majd Ákos nevű fia teljesítette ki. Tíz gyermek született a családban, így aztán lassan tíz új család és azok ismerősi, baráti körei is bekapcsolódtak a gyűjtése. Ezért is lehet ilyen elképesztően gazdag az anyag, amelyben minden ott van, ami valaha is
a dohányzással kapcsolatba volt hozható. Azt a tárlatot végigkísérő tájékoztató táblákról tudhatjuk, hogy a később íróvá lett könyvkiadó „szeretett szépen lakni”, ezért is szép tárgyakkal, többek között gazdagon faragott pipákkal és cigarettaszipkákkal vette körül magát. Pedig sosem dohányzott, és még a hamutartókat sem szerette kiüríteni mások után. Még életében, 1989-ben a Néprajzi Múzeum Rejtett kincsek című sorozatában nagy sikerrel állították ki gyűjteményét, amelyet végakarata szerint Ákos fia kezel ezután.

Arról a Vörösváry Ákosról van szó, aki Diszelben, a volt Stankovics-malomban a köz elé is tárta a minden irányba kibővített gyűjteményt, „a látványtárat”. Így, csak a dohányzáshoz kapcsolódóan, láthatunk most itt fából, tajtékból, porcelánból és persze agyagból előállított egyszerűbb és elképesztően díszesre faragott pipákat, szipkákat. Az egyik pipa feje egy komplett vadászjelenet például, szarvassal, kutyákkal, lovas vadásszal. Egy másikon Lédát látjuk a hattyúval, de van itt pipafej láncinges lovag formájára faragva. Aztán vannak szivar- és dohányvágók, pipaszurkálók, pipa­tóriumok, cigarettásdobozok és tárcák, dohányzacskók, asztali dohánytartók, cigarettákat reklámozó és a dohányzás káros voltát bemutató plakátok, mindenféle gyufák, gyufatartók és öngyújtók is. És persze hamutartók minden mennyiségben. A tárlat gerincét mégiscsak a pipák adják, de elképesztően gazdag az a cigarettásdoboz-gyűjtemény is, amely talán a híres Tervvel indul, és jut el szinte a napjainkig. Olyan, mára már ismeretlen darabokat tartalmaz, mint DIVSZ (Demokratikus Ifjúsági Világszövetség) hazai kongresszusát hirdető, vagy az egykori fehérvári Köfémet reklámozó doboz. A külföldi cigaretták a dobozuk színe szerint vannak csoportosítva, de egy korabeli falragaszról megtudhatjuk azt is, hogy az 1856. november elsejétől életbe lépő dohányárusítási árszabás szerint a legfinomabb magyar dohányt Faddon, Letenyén, Csetneken és Verpeléten termesztették.

Öt éve volt állami monopólium akkor már a dohánytermesztés, ami valamikor a napóleoni idők kontinentális zárlata idején indult meg az ország déli vármegyéiben. A tablókról jól fogalmazott tájékoztatást kapunk többek között a szivar, a cigaretta, no meg a pipa eredetéről, a dohányjövedék, a trafikok történetéről és a nők dohányzásáról is.

Az amúgy is képzőművészeti alkotásokat gyűjtő Vörösváry Ákos beemelte a kollekcióba a dohányzással kapcsolatos grafikákat, kollázsokat, művészi igénnyel készült fotográfiá­kat is. Külön kis csokrot láthatunk Molnár Edit híres íróportréiból a dohányzó Déri Tiborral, Pilinszkyvel és Nagy Lászlóval. És itt van Török Sophie (Tanner Ilona) cigarettáról szóló verse mellett a Füstölgő magazin néhány címlapja is.