A Rubik-kocka és a medúzalámpa nyomában

A rekonstrukció miatt zárva tartó Iparművészeti Múzeum színfalak mögött zajló aktív munkáját mutatja be a Szubjektív – Az Iparművészeti Múzeum új szerzeményei a Várkert Bazárban című kiállítás. A gazdag, sokrétű tárlat az ezredforduló óta bekerült és az utóbbi két évtizedben restaurált műtárgyakat vonultatja fel. Az első szekcióban kapott helyet a kreativitás világhírű magyar szimbóluma, az első szériás Rubik-kocka 1977-ből. A műanyagból és fémből készített játékot Rubik Ernő ajándékozta a múzeumnak. A hatalmas vitrinben Rubik-játékokat és Rubik-kocka nyomán készült tárgyakat is láthatunk. És ha elég figyelmesek vagyunk, azt is megtudhatjuk, hány Rubik-kockát adtak el a világon. Egy kisebb szekcióban akadnak még nem csak gyerekeknek készült játékok, köztük a Zagyvai András által szabadalmaztatott Okostojás.

Továbbhaladva egy nagyobb méretű porcelántoronyba botlunk, amely Babos Pálma iparművész munkája. A Torony a városból című alkotás legnagyobb érdekessége, hogy kézzel felépített, egyedi mintázás jellemzi. Lukácsi László munkája legalább annyira látványos, mint az említett porcelán: az üvegszobrász legyezőt készített síküveg lapokból, amelyeket fémgőzölt, ragasztott, csiszolt és polírozott. Továbbhaladva hosszas leírások segítik a tájékozódásunkat, megtudjuk, hogy az Iparművészeti gyűjteményébe ajándékozás, vásárlás, öröklés, múzeumok közötti csere vagy átadás útján kerül be a legtöbb műtárgy. Egy másik ismertetőből a tárgyválogatás nehézségeiről olvashatunk. A múzeum történetének legfényesebb időszakai egy-egy konkrét személy elképzelései és erőfeszítései nyomán bontakoztak ki, a másfél évszázada gyarapodó gyűjteménybe így beépült az egykori kurátorok értékítélete, az iparművészetről alkotott szubjektív képe.

A magyar kárpit nagyasszonya szekcióban Ferenczy Noéminek, a kárpitművészet megújítójának csodálatos textilmunkáit láthatjuk, köztük a Favágó nő című alkotást. A művész a szövött kárpit készítését autonóm, egyetlen művész által megtervezhető és kivitelezhető műfajként határozta meg. Egy-egy kárpit elkészítése után gyakran rajzban értelmezte újra saját korábbi művét, így ugyanazon alkotásnak több grafikai változata készült. Az Európa szövete című textil a szövött kárpit műfajára és a kollektív művészi munka lehetőségeire hívja fel a figyelmet azáltal, hogy a Jacob van der Borcht brüsszeli műhelyében 1700 körül szőtt és az Iparművészeti Múzeumban őrzött, Mercurius átadja a gyermek Bacchust a nimfáknak című kárpitját huszonhét európai kortárs művész újraértelmezte.

Vázák, tálak, fedeles díszedények sorakoznak egy hatalmas üvegtárolóban, míg a tér közepén különleges tárgyakat találunk. A használati funkcióval nem rendelkező tárgytípusok mellett ugyanis a kiállítás anyagában helyet kaptak a képzőművészeti igénnyel készült úgynevezett objektek is. Ezek olyasfajta tartalmat hordoznak, amely sajátos aspektusból láttatja a használati funkciót, és sokszor groteszk, mint például Golarits Erzsébet szardíniásdoboza, Solti Gizella befőttje vagy Lőrincz Réka igazgyöngyöket spriccelő szódavizes szifonja. A kiállított könyvobjekt – idehaza meghonosodott nevén művészkönyv – viszont egy hagyományos tárgy formai adottságaiban rejlő kreatív lehetőségeket bontja ki. Weöres Sándornak a tér és a pont viszonyáról szóló sorait gondolja tovább László Bandy a háromdimenzióssá táruló, egyéni technikával díszített művészkönyvében. A könyv is lehet múzeumi tárgy, értékéhez a tipográfia, az illusztrációk és a kötés hozzájárulhat. Így kapott helyet az egyik vitrinben Ady Endre Ki látott engem? című kötete, amelynek borítóját Lesznai Anna író–költő tervezte.

Vivátszalagokat is láthatunk, ezek az Osztrák–Magyar Monarchia első világháborús hadisegélyezésének emlékei. Külön egységet képeznek a szakrális tárgyak, amelyek között imaszőnyeg, ikon, elefántcsontból faragott kegytárgy is akad. Társai közül kiemelkedik a Gundel-tál, amely a Bachruch Ezüstárugyárban készült 1907-ben, és amely a Gundel étterem ajándékaként került a múzeumba. A pompás tálon összetett ötvöstechnika jelenik meg: a kereskedelem és az ipar allegorikus figurái díszítik, mellesleg Szilágyi Veronika diplomamunkaként, három évvel ezelőtt restaurálta.

Kabócaszékek, játékasztal, úgynevezett Silentio bölcső fogad bennünket a következő térben. És itt rálelni a kiállítás plakátján látható, medúza formájú, dizájn asztali lámpára, amely Szentirmai-Joly Zsuzsanna és Csizmadia Zsolt alkotása. Aztán láthatunk még klasszikus és modern bútordarabokat a Lingel-könyvszekrénytől kezdve a különféle stílusú és formájú székekig. Később az is kiderül, hogy a magyar díszviselet nagyobbrészt miért a férfiak részére készült, és Csapó Lórándnak, Pest–Pilis–Solt vármegye alispánjának díszviseletét is szemügyre vehetjük. Említést kell tennünk a mindössze huszonhat évesen elhunyt Csirke Orsolya keramikusművész Elysium című munkájáról. A teáskészlet darabjait a keramikus autonóm, szobrászi megközelítéssel alkotta – kézzel formázta őket, így megőrizték kezének érintését. A készlet feladata elsősorban nem a funkció maximális kiszolgálása, sokkal inkább a nyugat-európaiak áthangolása a teázás kelet-ázsiai eredetű szertartásos, meditatív tevékenységére.

A tárlaton a régi idők kincsei mellett a közelmúlt és a jelen tárgyait is megismerhetjük. A kiállítás bejárására, a műtárgyak és leírások végigböngészésére érdemes másfél, de akár két órát is szánni.