Kultúra

Káosz és harmónia kettőssége

A hétvégén kezdődik a Kokas Katalin és Kelemen Barnabás művészházaspár szervezte Fesztivál Akadémia

Jövő vasárnapig tart a Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által 2002-ben indított Fesztivál Akadémia Budapest 2019-es kiadása, a főváros és a Zeneakadémia nyári kamarazenei fesztiválja.

Káosz és harmónia kettőssége
Kelemen Barnabás
Fotó: Facebook

Július 20. és 28. között rendezik meg a 2002 óta létező Fesztivál Akadémia Budapest elnevezésű kamarazenei programsorozatot, amelyen a koncertek mellett zenés séta, előadások, fotókiállítás és kerekasztal-beszélgetések is várják az érdeklődőket. Két éve a rendezvény részét képezi a III. Fehér Ilona Hegedűverseny, amely a Budai Vigadóban már szerda óta zajlik. A megmérettetésre három kontinens tizenöt országából jelentkeztek a tizenkilenc évesnél fiatalabb növendékek.

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész házaspár alapította megmérettetés szerves részét képezik a zsűritagok által adott mesterkurzusok is, amelyeket olyan, nemzetközileg elismert művészek tartanak, mint Rinat Ibragimov orosz nagybőgőművész, a London Symphony Orchestra egykori szólóbőgőse, a Guildhall School tanára, Perényi Eszter, a Zeneakadémia Vonós Tanszékének egykori vezetője, vagy maga a zsűrielnök, Shlomo Mintz és az alapítók is. A verseny gálaműsorát július 26-án tartják a Zeneakadémia Solti Termében.

A rendezvény többi hangversenyének is a Zeneakadémia ad otthont, a fellépők között lesz Joshua Bell, Vilde Frang és Alina Ibragimova hegedűművész, Maxim Riszanov brácsaművész, valamint Dejan Lazic, Ránki Dezső és José Gallardo zongoraművész. A zeneirodalom legismertebb művei kaptak helyet a programban, így többek között Schubert Pisztrángötöse és Vivaldi A négy évszak című műve. Emellett valódi ritkaságok is megszólalnak, például Pierre Boulez Messagesquisse című hétcsellós darabja. Elhangzik Dvorák A-dúr vonóshatosa, Beethoven F-dúr „Tavaszi” szonátája és Mozart Esz-dúr zongoranégyese is. Az esti hangversenyek előtt Fazekas Gergely zenetörténész tart műismertető előadásokat, és lesznek kerekasztal-beszélgetések a művészekkel is.

A rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón az alapító-főszervezők elmondták, az idei esemény jelszavai a „fenséges és féktelen”, mottója pedig káosz és harmónia kettőssége. „Valamennyi zene a káosz­ból születik: a rendezetlen ürességből, a csendből bukkannak elő a hangok, rendezett formát öltenek, s létrejön a harmónia. De a káoszból létrejövő harmónia nemcsak egy hét távlatában, hanem nap mint nap is átélhető lesz a fesztiválon, különösen, ha elfogadjuk a görög mitológia alapvetését, hogy a teremtés aktusa szorosan összekapcsolódik a szeretettel: Khaosz és Gaia után mindjárt Erosz, a szeretet jött létre, mert a teremtő erő a szeretetben rejlik. A Fesztivál Akadémia tökéletes példát kínál erre az ősi, görög bölcsességre, amennyiben a szeretet a motorja a fesztiválnak” – hangsúlyozták. Éppen ezért a Fesztivál Akadémia programsorozata 2019-ben a francia barokk zeneszerző, Jean-Féry Rebel Káosz című kompozíciójával kezdődik, s bő egy héttel később az ugyancsak francia barokk Jean-Marie Leclair harmonikus G-moll hegedűversenyével fejeződik be. A köztes időben az érdeklődőket többek közt ingyenesen látogatható olvasószoba várja a Zeneakadémia Kupolatermében, ahol színművészekkel – mások mellett Tompos Kátya, Tordai Teri, Kéri Kitty – találkozhatnak, július 21-én, vasárnap pedig Vecsei H. Miklós és a Sztalker Csoport tart kreatív workshopot.

Az idei Fesztivál Akadémia talán legkülönlegesebb programjának a Kulturális körmenet – Könyvtárkoncertek ígérkezik július 25-én, amely az Uránia Nemzeti Filmszínházból indulva az Egyetemi Könyvtáron és az Országos Idegennyelvű Könyvtáron keresztül az Országházig tartó zenés irodalmi séta. A különböző helyszíneken például Debussy, Mozart, Sosztakovics darabjai hangzanak el, a magyar és világirodalom odaillő szövegrészleteinek kíséretében. Pogány Judit József Attila Hazám című versét mondja el az Urániában, Molnár Piroska az Anyeginből idéz a Műszaki Egyetemen, a Parlament Kupolatermének előterében pedig Eperjes Károly tolmácsolja Babits Mihály és Szabó Lőrinc verseit. A Szent Korona „társaságában” Liszt Koronázási miséjének néhány tételét hallgathatják majd meg a résztvevők, illetve népzenei darabokat is Pál István „Szalonna” és bandája előadásában. A részletes program megtalálható a fesztivál honlapján, ahol jegyvásárlásra is van lehetőség.