Kultúra

Fényképek az élet napos oldaláról

Színes optikai jegyzetek a Capa Központ tárlatán: Jacques Henri Lartigue francia fotóművész saját esztétikát teremtett, nem követte a fotográfiai konvenciókat

A százhuszonöt éve született Jacques Henri Lartigue francia festő, fotóművész életművének egy részét tárja a látogatók elé a Life in Color című fotókiállítás a Capa Központban. A szeptember 1-jéig megtekinthető, színes felvételekből álló válogatás az élet hétköznapi pillanatait mutatja be, miközben a színes filmre fényképezés különféle technikáit is megismerhetjük.

Fényképek az élet napos oldaláról
Ars poeticája szerint a végleg elillanó szépséget próbálta megragadni képein
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Egyik pillanatról a másikra lett világhírű fényképész hatvankilenc éves korában Jacques Henri Lartigue francia festő, fotográfus, aki így megkerülhetetlenné vált a fotótörténetben. A világhírnévhez egyébként köze volt a magyar származású Charles Radónak (Radó Károly), a Rapho fotóügynökség alapítójának is, aki 1962-ben néhány fiatalkori felvételét látva ajánlotta azokat John Szarkowskinak, a New York-i Museum of Modern Art fotográfiai részlegét vezető kurátornak, aki kiállítást rendezett Lartigue műveiből. A tárlat hatalmas sikerének és a Life magazinban megjelenő képsorozatának köszönhetően nemzetközi rangú fotóművész lett. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint a most látható Life in Color című fotókiállítás, amelyen az életmű harmadát tekinthetjük meg a Capa Központban.


Mielőtt azonban belépünk a kiállítótérbe, érdemes végigolvasni Lartigue életrajzát a falakon, amelyből az is kiderül, hogy tizenhét éves korától élete végéig naplót vezetett. Első képein családját örökítette meg hatévesen, és ettől kezdve folyamatosan optikai jegyzetfüzetet készített életéről. Az 1920-as évek elején párizsi szalonok állították ki festményeit: főként csokrokat, kerteket és portrékat festett. Párizs felszabadításáról több tucat fotográfiát készített 1944-ben. Színes fotóit 1955-ben láthatta először a nagyközönség. Teljes fotográfiai életművét, amely mintegy százhúszezer negatívból, üveglemezekből, diafilmekből, mozgóképekből, illetve több mint száz, szöveggel ellátott fotóalbumból áll, a francia kormányra hagyta.

Már a tárlat első részében felfedezhetjük fotóművészetének legfőbb jellemzőit: minden érdekelte.

A technikai fejlődés vívmányai, a repülés, az autóversenyek és a sebesség, a társasági élet, a nők, a szépség, az utazás voltak központi témái. S mintha a kíváncsiság szülte megismerés és megörökítés vágya lüktetne fényképein. Lartigue-ot viszont nemcsak a képalkotás izgalma ejtette rabul, hanem magának a fényképezőgépnek a használata és lehetőségeinek tárháza is. Saját esztétikát teremtett, nem követte a fotográfiai konvenciókat, mindig saját örömére fényképezett. A pillanatfelvételt fotóművészetté tette, egyik legnagyobb újítása a mozgás pillanatszerűségének megragadása volt. Számos felvételt készített gyorsasági versenyekről, az első autómobilokról, és rengeteg, már-már misztikus, ködös tájképet is láthatunk.

Ahogy Csizek Gabriella kurátor írja ismertetőjében: Lartigue az élet napos oldalának fényképésze, amire akkor jövünk rá, amikor a századelő arisztokratáit látjuk: csupa elegáns, jómódú, derűs arc tekint ránk. Látunk képeket első feleségéről, a Bibi becenévre hallgató Madeleine Messager-ről, aki a zeneszerző és karmester André Messager lánya volt. Megörökítette elegáns kalapban, virágcsokorral a kezében 1921-ben Nizzában és a természetben is. Baráti társaságát szintén fotózta síelés vagy épp séta közben.

Miután 1942-ben megismerte Florette Orméát, a lány hamarosan központi helyet foglalt el fotográfiai munkáiban, ahogy Bibi az 1920-as években. Házasságot 1945-ben kötöttek, és Florette fontos része maradt Lartigue életének és munkásságának egészen a művész 1986-ban bekövetkezett haláláig. A következő egység Florette-ről készített képeiből valamiféle könnyed elegancia és természetesség árad, sőt, ez a fotók bármelyik korabeli divatmagazinban is megállnák helyüket. Az egyiken Florette hóesésben sétál egy zöld esernyővel, egy másik képen a hatalmas hóban piknikezik Franciaországban 1965 márciusában, míg a következőn már egy monte-carlói strandon látjuk zuhanyozni.

A hatalmas életműből válogatott tárlaton nemcsak életének meghatározó kapcsolatai, utazásai és mindennapi eseményei tárulnak elénk, hanem egy külön szekció szól a színes filmre fényképezés különféle technikáival való kísérletezésekről: Lartigue az autokróm felvételektől egészen a sztereokópia technikán át a színes diákig mindent kipróbált.

A kiállítás utolsó részének középpontjában a mindennapi élet és utazások állnak, 1955-től egyre többet utazott, új tájakat fedezett fel: végigfotózta Amerikát, Mexikót, Venezuelát és Kubát – rengeteg életképet találunk ebből az időszakból. Az egyik felvételen Florette mögött ott van Picasso egy franciaországi bikaviadalon, majd egy másikon Florette-et már Picasso La Californie villájában látjuk 1955 augusztusában. De nem csak Picasso az egyetlen híresség a felvételeken. Másutt Federico Fellini tűnik fel A nők városa című film díszlete előtt 1979 novemberében.

A tárlat végén naplófeljegyzéseket, illetve idézeteket olvashatunk, amelyek közül a következő foglalja össze leginkább Lartigue művészetét, ars poeticaját: „Színes fotográfiák: ők forgatják meg legfájdalmasabban a kést a sebben, amelyet
a hibavalóság érzése okoz, miközben megpróbáljuk megragadni a mellettünk elhaladó, majd végleg elillanó szépséget…”

Kapcsolódó írásaink

A művészi transzformáció és az ezüst

ĀA kísérletezés és az újrahasznosítás gesztusa egyszerre jelenik meg Dobokay Máté pesti kamarakiállításán – Hulladék anyagokból keletkezik új mű a tárlat egyik szekciójában

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom