Kultúra

A Trezor is indul a palicsi filmfesztivál fődíjáért

Bergendy Péter Trezor című alkotása is versenybe száll a palicsi filmfesztivál fődíjáért július 20. és 26. között.

A Trezor is indul a palicsi filmfesztivál fődíjáért
Jelenet a Trezor című filmből
Fotó: foter.ro

A rendezvény honlapján található program szerint az '56-os történelmi thrillert július 24-én láthatja a közönség a szabad ég alatt található óriáskivetítőn. A történet valós eseményeken alapul, azt mutatja be, hogyan bízza rá a rendőrség egy hajdani bankrablóra a Belügyminisztérium széfjének feltörését, miután a forradalmi zűrzavarban eltűnnek annak kulcsai.

A versenyprogramban tizenkét film szerepel, közülük hármat versenyen kívül mutatnak be, a maradék kilencnek ítéli oda az öttagú zsűri a fesztivál legfontosabb elismeréseit, a legjobb filmnek járó Arany Torony-díjat, a legjobb rendezőnek járó Palicsi Tornyot és a zsűri különdíját, emellett a közönség is szavazhat a legjobbnak vélt alkotásra. 

A palicsi filmfesztiválon tizenkét magyar filmet mutatnak be. A magyar filmek válogatásának keretében lesz látható Reisz Gábor Rossz versek című filmje, amely a felnőtté válás legfontosabb kérdéseivel foglalkozik, például azzal, hogy megvalósíthatóak-e a vágyaink és a különböző gyerekkori énjeink elégedettek lennének-e azzal az emberrel, akivé váltunk.

Bemutatják a szabadkai közönségnek Sándor Pál Vándorszínészek című alkotását is, amely egy maroknyi csepűrágó megható és szórakoztató története. Emellett látható lesz Elek Judit És a halottak újra énekelnek című koncertfilmje, amely az erdélyi haszid népdalkincs nyomába indult Eisikovits Miksa gyűjtése nyomán készült. 

Pálfi György Az Úr hangja című nagyjátékfilmjét július 24-én láthatja a fesztivál közönsége. A Stanislaw Lem regénye alapján készült film az eredeti mű gondolatvilágát adaptálja egy ma játszódó, családi krimi keretei közé. A film főhőse a harmincas éveinek végén járó Péter, aki egy titokzatos balesetekről szóló dokumentumfilmben felismerni véli a hetvenes években disszidált, azóta nem látott apját, majd úgy dönt, hogy megpróbálja őt megkeresni Amerikában. 

Sipos József Bartók című dokumentumfilmje is bekerült a válogatásba, amely nem a híres zeneszerzőt, hanem Bartók Bélát, az embert szándékozik bemutatni.

A filmmustra utolsó napján három rövidfilmet vetítenek az érdeklődőknek a magyar filmek válogatásának keretében. Bemutatják Moldvai Katalin Ahogy eddig, M. Tóth Géza Matches és Dobray György Ketten című alkotását. Az Európa ifjú szelleme című szelekcióban további két rövidfilm lesz látható: Lichter Péter Nutrition Fugue és Bánovits Ottó Sötétkamra című alkotása. 

Az időszerű problémákkal foglalkozó Párhuzamok és ütközések című kategóriában mutatják be Milorad Krstic egyedi látványvilágú akcióthrillerét, a Ruben Brandt, a gyűjtő című egész estés animációt.

A palicsi filmfesztivált július 20-án Pedro Almodóvar spanyol rendező legújabb filmje, az önéletrajzi ihletésű Fájdalom és dicsőség nyitja meg.

Kapcsolódó írásaink

Fiatalok útkeresése a vásznon

ĀVéget ért a valenciai nemzetközi filmfesztivál, a 34. Cinema Jove, amely Reisz Gábor Rossz versek című filmjével indult – A fődíjat holland alkotás nyerte

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom