Kultúra

Tanár volt a trópusokon

Ferdinandy György József Attila-díjas szépíró tömör mondatokkal, kurta szavakkal is képes láttatni egy teljes emigráns életet, annak minden borzalmával és örömével

Sziget a víz alatt címmel jelent meg Ferdinandy György szépíró legfrissebb könyve a Scolar Kiadónál.

A kecses külalakú munka sokáig Tanár voltam a trópusokon címen készült, de Györe Bori költő, a könyv szerkesztője végül Ferdinandy első – először 1960-ban, majd később két másik kiadásban megjelent, franciául írt – könyvének eredeti címét hívta segítségül. (Az említett első, magyarra azóta sem átfordított, francia irodalmi elismeréssel jutalmazott kötet címe: L’île sous l’eau, nyersfordításban: Sziget a víz alatt.) Pedig nem szerencsés ugyanazt a címet választani két könyvnek egy életműben – öt évtized különbséggel lejegyzett, eltérő szépirodalmi alkotások esetében nemcsak megkérdőjelezhető, de talán az olvasókat is összezavaró döntésnek látszik.

Az új kötet elsősorban azt meséli el, milyen volt Ferdinandy gondterhelte, kalandokban bővelkedő életének az a mintegy negyven évig tartó szakasza, amikor Puerto Rico szigetén élt, ahol többek között a San Juan-i Nemzeti Egyetemen tartott humán kurzusokat. A visszatekintést  két friss kisregény összejátszása teszi lehetővé – ezek közül az első, a Sziget a víz alatt autofikciós elemmel tarkítva, kronológiai sorrendben meséli el azt, hogy az 1960-as években miként érkezett a Nagy-Antillák világába. Az esős évszak kezdetén tette le a hajó a szigeten, hosszú út volt már a háta mögött, legelőbb ezt közli az olvasóval, aztán csak úgy mellékesen magyarázza: „Ausztria, Németország. Lágerek, menekülttáborok. A francia asszony.” Ez az elegancia és elhallgatás igazán jellemzi a szövegeit – különösen időskorában – vésővel megfaragó alkotót, aki nemcsak rövid, tömör mondatokkal, hanem kurta szavakkal is képes láttatni egy életet, egy tragédiát. Érdekes kérdésfelvetés, vajon sorait olvasva a közép- és kelet-európai régiótól távolabb élőknek ugyanaz a történelmi kataklizmasorozat, ugyanaz az emigráns fátum jut-e eszébe, mint az öreg kontinens szívében nevelkedetteknek?

A Coca nevű kisvárosban játszódó elbeszélés a puszta élet- és katedraesemények felsorakoztatásával önmagában még nem hordozna szépirodalmi értéket, de a precíz elbeszélőhang mellett a tisztelet, tanítani akarás és kitartás, amellyel a szerző az igénytelen „bennszülöttek” felé fordul, valamint az az egészséges és mérsékelt humor, amely alapvetően nyelvi alapokra épül, rendkívülit lendít a szövegen. Ferdinandy nemcsak kiváló író, hanem jó tanár is, legalábbis ezt sugallják a kisregény azon jelenetei, amelyben az elbeszélő megemlékezik arról, hogy miként alkotott a társadalmi rendszerből kiszakadva egy minitársadalmat a kampuszon.  

A regény kétféle viszonyulást állít szembe egymással: a kávéültetvényekről származó, őseiket vagy nem ismerő vagy azokra nem büszke fiatalokat, illetve az anyanyelve mellett franciául és spanyolul író-olvasó-tanító fehér embert, akinek megvan a véleménye az európai társadalmakról, amelyek közül valaha sok élen járt a kizsákmányolásban. Miközben végig halad a tanítvány és oktató számára egyaránt rögös úton, akarva-akaratlanul értelmezi múltját. És hogy mire jut? Nos, felettébb beszédes, hogy vajmi kevés kapcsolódást vél felfedezni önmaga és az 1945 és 1956 utáni nyugati magyar emigráció többi tagja között.

A második kisregény, a Két tűz között a szerző korai kedvelt műfajáról, a szociográfiáról tesz említést Szabó Pál, a szigeten élt, rendre lódító fűszeres alakjának megidézésével. Az előbb Magyarországról, aztán a Dominikai Köztársaságból menekült úr az életmű ismerőinek nem lehet nóvum, hiszen színes életét Ferdinandy már több ízben – legelőször a Mammuttemető című, 1982-ben megjelent kötetben – elénk tárta.

A derűvel, igazságérzettel és hittel megrajzolt szövegek megmutatják, miként érdemes történetet újramondani. A közvetlensége miatt igazán rokonszenves stílusnak köszönhetően még azt is elnézzük a szerzőnek, hogy Puerto Ricóba érkezését a tavaly megjelent Fájó holnapok című kötetben – A sziget című elbeszélésben – már elénk tárta, valamint azt, hogy a mostani kötet első részében egyszer-kétszer a kelleténél nagyobbat ugrik a cselekményidőben. Pedig, mint ahogyan az lenni szokott a nagy anekdotázók esetében, hallgatnánk még.

Ferdinandy György: Sziget a víz alatt
Ferdinandy György: Sziget a víz alatt
Fotó: MH

Kapcsolódó írásaink