Az Atyaúristen fejét elsodorta az idő

A Magyar Képzőművészeti Egyetem restaurátor szakos hallgatói a képzés végén egy-egy, jobbára eddig a múzeumi raktárakban porosodó, sérült vagy hiányos műtárgyat kapnak kézhez, hogy azt a témavezető és/vagy mentor segítségével konzerválják, kiállítható állapotba hozzák, tehát valósággal újjávarázsolják. A műtárgy jellegétől, sokszor méretétől is függően egy-egy darabon többen is dolgoznak, ilyen például a 19. század végétől, Kátai Lajos és Róth Vilmos által vitt vaskereskedés cégére. Pethes Zsófia, Szák-Kocsis Réka és Szűcs Hajnalka szakértelme segítségével „felfrissült” munka része annak a mintegy harminc diplomamunkának, amely a Kő/Papír/Freskó – Megmentett műtárgyak 2019 címmel rendezett kiállításon szerepel a Magyar Nemzeti Múzeumban. A Király utca 5. szám alatt működő üzletnek Fridrich Lajos festett egy három deszkából összeállított, domború fatáblára 240 centiméter magas reklámot, ami egy drótostótot ábrázolt, akinek alakja az idők folyamán valósággal láthatatlanná vált. A bolt elé kitett reklámon az olajfesték megsötétedett a viszontagságos időjárási körülmények miatt, a tábla alja felázott. Így aztán Kátai le is cserélte reklámját: szerencsére nem dobta ki, hanem a múzeumnak adta. Ebből a roncsból csalogatta elő az eredeti művet a három diplomázó. És valóban: most ott áll előttünk a bocskoros, kalapos drótostót, hátán az eladásra kínált rézüsttel, szűrőkkel és tepsikkel, meg a javításhoz használt dróttekercsekkel.

Lébény-Barátföldpusztán még 1754-ben állítottak fel egy Szentháromság-oszlopot, amelynek tetejére került a 110 centiméteres, felhőkön trónoló Atya–Fiú–Szentlélek. Aztán az esztendők jöttek, mentek, az alap megsüllyedt, a durva mészkőből faragott szoborcsoport megrepedezett, ráadásul az istenfej is elveszett. Aztán az anyagok tulajdonságait kevésbé ismerő eleink vízüveggel kenték le a porladó mészkövet, amivel további kárt okoztak. Ebből a romból kellett kihozni valami olyat, ami hasonlít az eredetire, s a feladatot – egy 3D-szkennert is felhasználva – egy végzős kőszobrász-restaurátor, Zomborácz Tamás kiválóan oldotta meg. A pécsi Janus Pannonius Múzeum különleges, Aradról származó kiállítási tárgya egy glóbuszasztal, tehát kinyitható, tárolásra és asztalnak is használható talpas földgömb. Egy helyi könyvkötő készítette 1880-ban, jórészt fából, blondelből, papírból, textilből és diszfóliából, tehát nem időtálló anyagból. Ráadásul félresikerült javítgatások áldozatául is esett, az eredeti leírása pedig nem ismert, így alaposan feladta a leckét a diplomázó Varga Juditnak.

Ugyancsak volt munka azon az aranyozott, drágakövekkel kirakott 17. századi díszpalloson, ami a Várban található Esterházy-palota lebombázása után hevert négy évig a törmelék alatt. A török eredetű penge meghajlott, rozsdásodott, a selyembársony borítású, díszített hüvely is erősen károsodott. Ebben az esetben az elveszett drágakövek és elemek pótlása mellett a fém–ötvös specializáció szakirányon végző hallgatónak, Horváth Nándornak újra kellett építenie a hüvelyt, de a pengét a trasszírozás (a keresztvas alatti díszek) és a hajszálrepedések miatt már nem egyenlítették ki. Fémmel való munka, de mégis egészen más volt annak a kovácsoltvas függőlámpának a helyrehozása, ami még a főváros ostroma után került az Iparművészeti Múzeumba. A restaurálás során Pál Szidónia százhuszonkilenc darabra bontotta a tárgyat, aminek felületét műgyantával és viasszal vonta be. Persze nem csak a száz esztendőnél régebbi műalkotásokat sújtja az idő. Véssey Gábor festőművész 1980-ban kartonra készített, 150x120 centiméteres művén is elvetemedett a merevítés, szakadtak a sarkok, a papír megsárgult, sőt a por beleette magát. Az alkotóval konzultálva a papír-bőr specializáción diplomázó Lowack Balázs vette kézbe az ügyet, s a vetemedést légkamrás polikarbonát lemezzel megszüntetve újjávarázsolta az alig negyvenéves alkotást.

A diplomakiállításként funkcionáló tárlat szeptember 1-jéig látható a Magyar Nemzeti Múzeumban.