Kultúra

Koncertekkel várja a közönséget a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál

Autentikus művek Szombathelytől Sárvárig

Pénteken kezdődik a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál. A Filharmónia Magyarország szervezésében megvalósuló rendezvény július 21-ig több koncerttel is várja a közönséget.

Koncertekkel várja a közönséget a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál
Bartók Béla
Fotó: Wikipedia

A szombathelyi fesztiválhoz idén Kőszeg és Sárvár is csatlakozik nyáresti koncertekkel. A program célja, hogy a világ zenészei és a magyarok is jobban megismerjék, megszeressék Bartók Béla műveit. Beregi András produkciós menedzser az MTI közleménye szerint elmondta: az eseményt fesztiválként 35. alkalommal rendezik meg, a karmesterkurzusra tizenhárom országból érkeztek jelentkezések, tizenkét hallgató vehet részt rajtuk. A karmesterkurzust Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója, Liszt-díjas karmester vezeti. A résztvevők az egyhetes kurzuson elsajátíthatják a bartóki művek autentikus előadásmódját, július 19-én este pedig koncerten mutatják be tudásukat. A karmesterkurzus középpontjában A csodálatos mandarinnak és A fából faragott királyfinak a szvit változata, valamint Bartók első hegedűversenye áll.