Történelem az élet minden területén

– Miért kezd el egy orvosi képdiagnosztikai szakértő könyveket röntgenezni?

– Egyszerűen a kultúra és a történelem iránti érdeklődés miatt. Az olvasás számomra kikapcsolódás, amelynek köszönhetően összhangba kerülök önmagammal, s mindemellett segít megérteni a jelent, amely mindig nagyon összetett egy olyan földrész esetében, mint Európa, amely történelme során számtalanszor volt hadszíntér, és bármelyik pillanatban ismét azzá válhat. Gondoljunk csak a délszláv háborúkra. Évek óta napi rendszerességgel olvasok elsősorban európai irodalmat, s igyekszem elemezve olvasni és összekapcsolni a jelennel, amit egy adott történelmi korszakról írtak. Mindezek a tapasztalatok lehetővé tették, hogy könyveket ismertessek és ajánljak a rádióban. Ráadásul, még ha első hallásra valószínűtlennek is tűnik, a történelem hatással van a betegségek kialakulására, megjelenésére és a lehetséges gyógymódokra, mindenekelőtt az ideggyógyászati rendellenességek esetében. A történelem során kialakult hitrendszerek és szellemi irányzatok döntő módon meghatározták az orvos szerepét és a betegségek kezelésének mikéntjét. Hasonlóképpen a társadalmi és a természeti környezet változása, mint például a nagyvárosok létrejötte vagy a szokások és a családmodell átalakulása új, főleg neurológiai eredetű patológiák kialakulásához vezetett. A történelem az élet minden területére hatást gyakorol.

– Irodalmi recenzióiban különös figyelmet szentel a közép- és kelet-európai szerzőknek. Honnan ered az érdeklődése a régió iránt?

– A második világháború eseményei keltették fel érdeklődésemet Közép-Európa iránt. Ennek köszönhetően kezdtem el tanulmányozni először Németországot, Ausztriát és Lengyelországot. Másrészt a Balkán iránti érdeklődésem a délszláv háborúk következménye, amelyek kamaszkoromban mély nyomot hagytak az emlékezetemben. Elkezdtem kutatni az egykori Jugoszlávia múltját, és mindez elvezetett a délszláv államot alkotó egyes népek történelmének tanulmányozásához. Ez az ismeretszerzés megkövetelte, hogy áttekintsek évszázadokat átfogó történelmi folyamatokat, és megismerkedjem számos néppel, amelyek hatást gyakoroltak a régióra, gondoljunk csak az északról dél felé vándorló szláv telepesekre, illetve Ausztria és Magyarország balkáni befolyására.

– Melyek a Közép-Európa megértéséhez elengedhetetlen irodalmi művek?

– Ami az esszét illeti, számomra két kulcsfontosságú referencia létezik: Claudio Magris Duna című kötete, illetve Stefan Zweig tollából A tegnap világa. Magris könyve egy kulturális és történelmi körutazás, amely követi a Duna folyását Németországtól Bulgáriáig, miközben bejárja a közbeeső területeket. Magris a „dunai kultúra” kifejezést használja, amely magába foglalja a Duna mint kommunikációs csatorna által egyesített világokat és történelmüket. Mindeközben Zweig könyve egy éles látású megfigyelő leírása a két világháború által szellemileg és intellektuálisan romlásba döntött Európáról. A zsidó származású Stefan Zweig modernkori képviselője volt az európai tudósok azon hálózatának, amely spontán módon jött létre a reneszánsz idején, és mely a kiművelt emberfők közötti eszmecsere és levelezés révén a tetőfokára juttatta a humanizmus eszmeiségét. A regények közül pedig Joseph Roth Radetzky-induló című művét emelném ki. A történetben, amely egy nosztalgiával átszőtt krónikája Ausztria–Magyarország elsüllyedésének, kikristályosodik a Monarchiát alkotó különböző nemzetiségek, népek és etnikumok határokat nem ismerő mikrokozmosza. Olyan embereké, akik származásuktól függetlenül a birodalom bármely részében megtelepedhettek, és együttesen egy nagy egységet formáltak.

– Az Osztrák–Magyar Monarchia utódállamaiban megfigyelhető egyfajta nosztalgia a korszak iránt. Létezik hasonló érdeklődés a spanyolok körében?

– Spanyolországban az Osztrák–Magyar Monarchia mindig is szimpátiát ébresztett. Egy szép és romantikus birodalom képe jelenik meg előttünk, amit talán tovább erősítettek a Sissi-filmek, amelyek nagyon népszerűek voltak hazánkban. Számos alkalommal megfigyeltem mind történészekkel, mind laikusokkal beszélgetve egyfajta csodálattal vegyes tiszteletet a Monarchia iránt.

– A spanyolok egyre növekvő érdeklődése a magyar irodalom iránt összefügg ezzel a pozitív Monarchia-képpel, vagy inkább a 20. századi totalitarizmusokkal kapcsolatos tapasztalatainknak tudható be?

– Mindkét tényező szerepet játszik, habár az utóbbi években valamelyest fontosabb a 20. századi Európa sötét korszakai iránti érdeklődés, s talán még inkább a kommunista rezsim bukása és következményei. A sajtószabadság helyreállítása lehetővé tette, hogy nagyszerű szerzők és művek, amelyek évtizedeken át hallgatásra voltak ítélve, nyilvánosságot kapjanak: először Magyarországon, hogy aztán idővel spanyol fordításban is megjelenjenek. Jelenleg több kiadó is van az országban, amely nagy figyelmet szentel a kortárs magyar irodalomnak, és egyre több könyvet fordítanak le, nemcsak a diktatúra bukása után újra felfedezett alkotásokat, hanem a demokrácia helyreállítása után született írásokat is. Egyes szerzőknek, mint például Spiró György, Szabó Magda, Bodor Ádám, Bartis Attila vagy Krasznahorkai László, komoly olvasótábora van Spanyolországban. Szintén sokan olvassák és tisztelik Kertész Imrét. Másrészt klasszikusok, mint Kosztolányi Dezső vagy Bánffy Miklós – utóbbi esetében a nagyszerű Erdélyi történet-trilógia – a 2000-es évekig ismeretlenek voltak Spanyolországban.

– A magyar szerzők közül ki áll legközelebb a szívéhez?

– Az egyelőre korlátozott számban spanyolra fordított magyar irodalmi alkotások foglyaként Márai Sándort választom. A gyertyák csonkig égnek volt az első Márai-regény, amelyet olvastam, és megértette velem, hogy milyen típusú íróval van dolgom: kellemes stílusa magával ragadott. Reflexív, kételyektől sem mentes látásmódja, amellyel megközelít olyan fogalmakat, mint a barátság, a szerelem vagy az idő múlása, szövegeit pedagógiai erővel ruházza fel. A nővér című könyve, amelyben egy beteg szemén keresztül mutatja be a kór által kreált élethelyzetet, komoly lélektani mélységekig hatol. S ebben rejlik soha el nem múló aktualitása, különösen napjainkban, amikor az orvostudomány emberközelivé tétele és a páciensekkel való közvetlenebb kapcsolat egyre hangsúlyosabb szerepet kap. Jómagam is számos egészségügyi dolgozónak ajánlottam ezt a könyvet, akárcsak jó néhány páciensnek.

– Járt már az irodalmi alkotások révén megismert közép- és kelet-európai országokban?

– Eddig Németországot, Ausztriát, Svájcot, Lengyel-, Cseh- és Horvátországot, illetve Bulgáriát volt lehetőségem megismerni. Utazásaim során igyekszem kilépni a tömegturizmus kereteiből: fontos számomra, hogy bejárjak történelmi helyszíneket – legyen szó akár egy útkereszteződésről, ahol egy lövöldözés történt –, és elmélkedjem az ott lezajlott eseményekről vagy a történelem menetéről. Töprengéseimben fontos szerepet játszik a hely mint időtlen elem, mint örökös jelen. Amikor olyan helyen járunk, ahol évszázadokkal korábban valami jelentős dolog történt, nem osztozunk a résztvevőkkel az időben, de igenis részesei vagyunk ugyanannak a térnek. Ez egy olyan dolog, ami évek óta foglalkoztat. Nagyon erőteljesen éreztem mindezt két igencsak különböző helyszínen: Szófiában egy a rómaiak által lefektetett úton és a treblinkai haláltáborban. Szintén szokásommá vált, hogy felkeresek kevesek által látogatott városnegyedeket, kisebb falvakat, így magamba szívhatok valamit a hétköznapi valóságból.

– A magyar kultúra iránti élénk érdeklődése dacára még nem járt Magyarországon. Mennyire tudható ez be nyelvünk nehézségének?

– Az angollal és a némettel el szoktam boldogulni utazásaim során. Nem jutottam még el ebbe az Európa szívébe rejtett kulturális, nyelvi és etnikai szigetbe, mert szeretném, ha látogatásom egy nagyszabású út részeként történne. Mindez időt igényel, mert szeretnék nyugodtan megnézni és tanulmányozni mindent, ami érdekel. De ez a függőben lévő utazás már nem sokáig várat magára.

A szerző a nemzetközi kapcsolatok szakértője