Erdélyi festők a diktatúrából

A székelyudvarhelyi Haáz Rezső-gyűjtemény nem véletlenül vette fel alapítója nevét. Az 1906-ban a Felvidékről Székelyudvarhelyre érkező, 25 éves rajztanár ötvenkét éven át dolgozott a városban a művelődés ügyén. Szepesbélán született a gótikus főtér egyik házában, az apja főjegyző volt, felmenői az 1500-as évektől többször is a városka bírái. 1901 és 1905 között végezte el a Képzőművészeti Főiskolát Székely Bertalan osztályában, majd néhány hónapos itáliai tanulmányút után, a katonai szolgálat alatt pályázta meg a református kollégium rajztanári állását. Helyettes tanárként ábrázoló geometriát tanított délelőtt, délután pedig szabadkézi rajzot az érdeklődőknek. De vezette az olvasókört, és bentlakó felügyelő is volt az internátusban. Aztán három év után véglegesítették, 1910-ben pedig elvette feleségül Mezei Ödön vármegyei orvos leányát, Annát. Szépen indult hát ez a történet, csakhogy jött a nagy háború, és tönkrement minden. A frontokat megjárt, immár négy gyermeket nevelő Haáz Rezsőnek mint a román király alattvalójának kellett a továbbiakban léteznie. Nem véletlenül fordul hát a festészet mellett a néprajz felé, hiszen veszni látta a régi magyar világot. Az általa alapított gyűjtemény magját az 1670-től működő református kollégium hagyatéka, ásványok, régiségek és érmék adják. Ezek jórészt ott vannak egy 1797-es összeírásban is. Az ifjú tanár urat pedig az a szerencse érte, hogy 1913-ban bővítették a kollégiumot, és így a már ekkor néprajzi tárgyakkal gyarapodó gyűjtemény állandó helyet kapott, múzeummá vált. Ugyan a „kicsiny magyar világ” – ekkor lesz az iskola igazgatója Haáz – után, 1949-ben államosítottak mindent, de a múzeumi státusz megmaradt, sőt 1953-ban saját székházat is kapott az intézmény, amelynek 1978-ban nyílt meg az állandó képtára, amely mára mintegy ezeregyszáz alkotást őriz. Elsősorban helyi művészek munkáit, de kaptak festményeket a Korunk folyóirat galériájából és később a Pulzus művésztelepről is.

A most Budapesten július 15-ig látható gyűjtemény gerincét a múlt század hatvanas, hetvenes éveiben, a Ceaușescu-diktatúra idején készült alkotások adják, jórészt ezekből válogatták össze a Vár alá látogatóba érkező kiállítást is. Az 1986-tól az NSZK-ban élő, 94 éves Pallós Sch. Jutta (Pallos-Schönauer Jutta) Székely házak és kapuk című, a kiállítás plakátjára is felkerült festménye is látható, mint ahogy itt van a Sóvidék híres festőjének, Pál Lajosnak Március című képe is. Ezen egy, a tavasznak örülő, fának dörgölőző tinót láthatunk és a szemközti domboldalon olvadó hófoltokat. S ha már állatok,
a Bukarestben végzett, Brassóban rajzot tanító Leiter Artúr Reggel című képén a lovait, teheneit itatja a gazda a reggeli verőfényben.

A portréban is jeleskedő Leprich Ilona Alkony című munkáján a házába belépő, hajlott hátú, keszkenős öregasszonyt látunk, az 1940-es születésű Marton Árpád festményének címét egy parasztkenyér adta.

De nemcsak az erdélyi falu világa jelenik meg a kiállításon, itt van például a Nagybányát is megjárt Mohy Sándor és a kolozsvári főiskolát elvégző Albert Sándor ipari tájat ábrázoló munkája is, mint ahogy a kolozsvári, Rómában is tanuló Fülöp Antal Andor 1959. október 5-én befejezett festménye. Építkezés a Béke téren a cím: kép jelenik meg a képben, ahogy a művész kinéz műterme emeleti ablakán.