Kultúra
Kevesebb Guns N’ Roses, több Slash

A szerdán még tapasztalt kezdetlegességnek, bizonytalanságnak, alkalmi fennakadásoknak a kiszolgáló pultoknál, festipay-feltöltő pontoknál csütörtökre nyoma sem maradt, az egy nap alatt megszerzett rutin is megtette a magáét, meg a korrekciók is segítettek. Így aztán zavartalanul lehetett koncentrálni a szórakozásra.

Márpedig koncertfelhozatalban a csütörtök sem marad le semmivel a szerdai, legerősebbnek hirdetett napnál: az első komolyabb fellépő a Nagy-Szín-Pad! idei nyertese, a Useme volt: a budapesti banda fellépése idején éppen esett, s talán ez okozta, hogy valamivel kevesebben nézték az egyébként kimagasló produkciót a színpad előtti küzdőtérről. Aki viszont ott volt, az esős koncertek egyik szinte körülírhatatlan, izgalmas pillanatait élhette át, a srácok meg olyan odaadással, beleéléssel játszottak, mintha teltház előtt tették volna.

Úgy tűnik, a VOLT egyéb, nem zenei jellegű programjai és/vagy Sopron városának varázsa csütörtökön kissé erőteljesebben hatott: a küzdőtér a Punnany Massif fellépése alatt sem telt meg, noha a pécsiek mindent beleadtak, amit kell egy ilyen fellépésbe, ráadásul a VOLT egy kedvelt helyszíne a bandának, hiszen a fesztivál 2017-es himnuszát (Ami VOLT, az majd lesz!) is ez a társaság szerezte.

A komolyabb tömeg a Tankcsapda jubileumi, a debreceni gárda fennállása 30. évfordulója jegyében tartott koncertjére kezdett gyülekezni – s noha Lukácsék rendesen teljesítettek, azért a közönség java inkább már Slashre és társaira melegített a nagy magyar klasszikusokkal.

És erre szükség is volt, hiszen a Slash feat. Myles Kennedy And The Conspirators tegnap este talán még annál is nagyobb bulit csapott, mint amilyenre 2015-ből emlékezhetünk: tomboló energiák zúdultak le a színpadról, az immár teljesen betöltött küzdőtérre, a rajongók meg a véletlenül odatévedők legnagyobb örömére. Igaz, egyeseket felháborított, hogy a korábban megszokottnál kevesebb (egészen pontosan egyetlen darab) Guns N’ Roses-szám csendült fel (a Nightrain), de meggyőződésünk, hogy mindenkit bőven kárpótolhattak a Slash feat. Myles Kennedy And The Conspirators márkajelzés alatt született albumok remek dalai, a kimagasló gitárszólók és az elképesztő énekhang, amivel Slash és Myles Kennedy kápráztatta el a nagyérdeműt.

A remek hangulatot pedig már csak tetézni tudta, hogy a kempingezőknek sem kellett elázniuk az éjszaka folyamán. Így aztán ma újult erővel kezdődhet a buli, hiszen már melegít a Black Eyed Peas, Robin Schulz, LP. Mellettük Majka, de az Irie Maffia, a Quimby, a BRAINS, az Anna & the Barbies, a Friction, a Follow The Flow, a Honeybeast, a Habstrakt, a Nouvelle Vague, a Mary PopKids és további félszáz koncert, előadás és aktivitás várja a közönséget.