Kultúra

A hőség a sztár a VOLTon

Ahogyan arról már beszámoltunk, kedd délután óta Sopronban javában tart a VOLT Fesztivál: a látogatókat és a szervezőket egyaránt próbára teszi az eszméletlen hőség, azonban a programokra ez nincs kihatással.

A hőség a sztár a VOLTon
A szervezők igyekeznek enyhíteni a gondokat, megoldani a terület (és a látogatók) locsolását
Fotó: MH

A VOLT talán legerősebb, a legnagyobb tömegeket vonzó napja éppen a szerdai volt, ami, ha figyelembe vesszük a fellépők névsorát, nem is meglepő adat. Azonban az egyszerre iszonyatos mennyiségben odazúduló embertömeg kiegészítve azzal, hogy a fesztivál kempingjét az eddig megszokott helyszínről némileg odébb költöztették, okozott némi fennakadást. A kempingezők az iszonyatos hőségre panaszkodnak, arra, hogy az új helyen nincsenek árnyat adó fák, túlságosan sokat kell gyalogolni egyetlen üveg vízért, kávéért, a szervezők pedig igyekeznek párakapukat és árnyékolókat telepíteni, de ez természetesen nem megy egyik pillanatról a másikra.

Csütörtökön délelőtt a hőségben még a fű sem nő
Csütörtökön délelőtt a hőségben még a fű sem nő
Fotó: MH

A költözés másik nagy hátránya, hogy csökkent a parkoló mérete, így sokan maradtak parkolóhely nélkül már szerdán a délutáni órákban a fesztivál környékén.

A fokozott érdeklődés természetesen azt is magával hozta, hogy a megszokottnál jóval több időt, esetenként akár félórákat is várni kellett, ha az ember valamelyik pultnál szeretett volna valamit fogyasztani. Ahogy már ilyenkor lenni szokott, megesik, hogy kifogy a sör, kis időre elmegy az áram – de a kiszolgáló személyzet minden igyekezetével azon van, hogy semlegesítse a gondokat, mindenki nagyon figyelmes és udvarias.

Csütörtökön délelőtt is a tikkasztó hőség miatt szenvedett mindenki a VOLTon kívül és belül. Okoz némi nehézségeket, hogy a délelőtti órákban szinte csak kizárólag a kávét árusító helyek tartanak nyitva (a palacsintafesztivál helyszínét leszámítva), a tikkadt fesztiválozók még az árnyat adó teraszokr zömére sem ülhetnek be a déli nyitás előtt.

A szervezők igyekeznek enyhíteni a gondokat, megoldani a terület (és a látogatók) locsolását: tűzoltókocsi járja a helyszínt, vízsugárral próbálva picit csökkenteni a tűző nap okozta nehézségeket.

Annak tehát, aki ma indulna Sopronba, annyit tudunk tanácsolni, szerelkezzen fel ivóvízzel, türelemmel, szellős ruházattal, fejfedővel és sok türelemmel. Megéri a beruházás, hiszen ma a Tankcsapda egy különleges, születésnapi bulival készül, a debreceni banda után pedig a Slash kápráztat el riffjeivel – de természetesen a kisebb színpadok is gőzerővel üzemelnek, mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő kínálatot.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom