Várbelsőtől a domborított mesealakokig

A mögöttünk hagyott tíz év arra érdemes produktumaiból küldhettek be a felkért, jobbára a középgenerációt képviselő iparművészek arra a tárlatra, amely július 19-ig látogatható. Olyan alkotókról van szó, akik vagy tudományos fokozattal, vagy állami díjakkal is rendelkeznek, tehát mindenképpen szakmájuk kiváló művelői. Pontosabban az iparművészet öt „alapszakmájáé” (belsőépítészet, textil, bútor, üveg, fém–zománc), de természetesen vannak olyan művek is most kiállítva, amelyek nem tagolhatók be ebbe az „ötösségbe”. De az biztos, hogy túlnyomó részt kézműves alkotásokkal találkozhatunk, ahol az anyagot emberi kéz formálta, gyűrte, faragta, vágta, csiszolta és festette, nem pedig a számítógép monitorján jelent meg, vagy innen lett kinyomtatva. Már csak azért is, mert ez jellegzetesen a kézművességre építő szakma, amely aztán a rendszerváltással meginduló folyamatok után elveszítette létezésének korábbi területeit. A magyar könnyűipar felvásárlása és elsorvasztása miatt az itt foglalkoztatott tervezők nagyobbik része kénytelen volt visszavonulni a műhelyébe, műtermébe, ahol szerencsére nagyon szép dolgok születtek a három évtized alatt.

Nehéz dolga van a kiállításra látogatónak ilyen bőség láttán, de még nehezebb az újságírónak, aki a teljesség igényével szeretné bemutatni e tárlatot. Hamar be kell látnunk, hogy ez lehetetlen, képtelenség minden kiállítót sorba venni, de talán megemlíthetünk olyan mestermunkákat, mint Gothárd Erzsébet és Baliga Kornél belsőépítészeknek éppen a kiállításnak helyet adó Vigadóban elvégzett munkája. Vagy Lukács Zsuzsáét, aki lényegében egy „régi–új” várbelsőt alkotott a haló poraiból feltámasztott Füzéren. Lukács a pécsi egyetem „emléktantermével” is büszkélkedhet, de itt van egy ollós lábú széke is, amelynek Füzéren van az állandó tartózkodási helye. És ha már szék, akkor meg kell említenünk Bánáti János belsőépítész bútorcsaládjait is, amelyekről a fotók, tervek mellett néhány megvalósított darabot és egy kicsinyített, dobozban utazó kollekciót is láthatunk.

A textilesek szinte teljes egészben elfoglalták a terem falait. Zelenák Katalintól, Lázárné Balog Edittől és Somodi Ildikótól is láthatunk szemet gyönyörködtető munkákat, sokféle alapanyagból és technikával. Különleges felületek létrehozásában az üveggel dolgozók is jelentkeztek. Hefter László Pannonhalmára készítette el üvegből és gránitból a Pannon történet című köztéri munkát. Meg kell állni, gyönyörködni Balogh Eleonóra melegen alakított és rogyasztott, szép színekben pompázó üvegjei és Smetana Ágnes fúvott, rétegesen színezett zöld üvegvázái előtt is, amelyekre jól rímel a felette lévő, Rozmann Ágnes által készített, harsány zöldeket használó plakát is. Ez utóbbi műfaj is elég hangsúlyosan van most jelen, elég csak Gyárfás Gábor Bartókot, Puccinit és Mozartot ábrázoló munkáira gondolnunk. Az ötvösök, fémekkel dolgozók közül B. Laborcz Flóra Műtárgyegyüttesén domborított rézállatok, mesealakok tűnnek fel, Zidarics Ilona Mária pedig rézhuzalból sodort és font ékszereket, kiegészítőket.

A határterületekről talán a formatervező Zsigmond Attilának a Fiumei úti sírkertbe tervezett első világháborús projektjét említeném vagy Rainer Péter belsőépítésznek a kettős kereszt motívumát használó tárgyait. És akkor már ne hagyjuk ki a nagy mesélőt, Keresztes Dórát sem, aki a Mamo kertecskéjéről készült négy kis festménnyel nyűgöz le bennünket. A tárlat célja, hogy a műtermekből kilépve a kiállítás résztvevői inspirálják a fiatalokat, utat mutassanak, vagy kritikai állásfoglalásra bírják az utánuk jövőket, akiknek az itt látottak alapján igen csak fel kell kötniük azt a bizonyos ruhadarabot, ha követni akarják a mestereket.