Kultúra

Új helyszínen nyílt meg Sopronban a szombatig tartó VOLT Fesztivál

A nagyszínpadon a Papa Roach, a Cypress Hill és a Slipknot

Megnyílt tegnap a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Az új helyszínen – amely a korábbi terület  szomszédságában található – megrendezett fesztiválon öt nap alatt mintegy kétszáz program várja a látogatókat, a tegnapi nyitónapon mások mellett Járai Márk, a Lóci játszik és a Kiscsillag adott koncertet.

Lobenwein Norbert, a fesztivál alapító-főszervezője a tegnap tartott bejáráson az MTI tudósítása szerint kiemelte, hogy a kormánytól kapott fejlesztési támogatásból létrejött szabadtéri rendezvényhelyszínen először tartanak VOLT Fesztivált. Sopronnak néhány hónapja volt, hogy a terület elkészüljön, utak épültek, víz- és csatornahálózatot telepítettek, így méltó körülmények között fogadhatják a fellépőket és az ideérkező több mint százezer vendéget – mondta a főszervező, hozzátéve, hogy a VOLT mára az egyik legnagyobb turisztikai eseménnyé vált Magyarországon. A legélénkebb érdeklődés a mai program iránt mutatkozik, amikor a nagyszínpadon a Papa Roach, a Cypress Hill és a Slipknot lép fel. Holnap a Punnany Massif és az idén harmincéves születésnapját ünneplő Tankcsapda zenekar  szórakoztatja a nézőket. Szombaton mások mellett Rúzsa Magdi és a Parov Stelar lép fel.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom