Kultúra

Dübörög a VOLT

Noha a VOLT kedden 16 órakor nyitotta meg kapuit, hivatalosan a fesztivál csak ma kezdődik, pontosabban a szerdai az első olyan nap, amikor minden programhelyszín maximális fordulatszámon pörög.

Dübörög a VOLT
A megérkezés mindig nagy öröm
Fotó: Rockstar Photographers

Ráadásul éppen a mai nap iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés a közönség részéről, hiszen az egyébként már Sopront megjárt Papa Roach és Cypress Hill mellett először lép fel a VOLTon a fesztivál egyik legnagyobb húzóneve, az Egyesült Államokból érkező Slipknot, a metálrajongók legnagyobb örömére.

Azok, akik a buli egyetlen percét sem akarják kihagyni, már kedden délután belakták a soproni VOLT Fesztivál kempingjét, amely az eddig megszokott helyszínhez képest más helyre került, köszönhetően annak, hogy kormányzati segítséggel sikerült fejlesztéseket végrehajtani a fesztiválszervezőknek.

Nagyon sokan viszont még csak ma reggel veszik Sopron felé az irányt, hogy egy-két napig, vagy akár a fesztivál teljes időtartama alatt bulizzanak egy kiadósat. Őket vélhetően nem kell emlékeztetni, hogy az idei fellépők között van a Black Eyed Peas, Slash, az Ugly Kid Joe, Robin Schulz, a Lost Frequencies, Parov Stelar, Martin Solveig, Friction, a Kollektiv Turmstrasse, a Kruder & Dorfmeister, a Nouvelle Vague, valamint Laura Pergolizzi, művésznevén LP is.

A VOLT mindig is nagy hangsúlyt fektet a dekorációra, a látványelemekre is
A VOLT mindig is nagy hangsúlyt fektet a dekorációra, a látványelemekre is
Fotó: Rockstar Photographers

Ráadásul jubileumokat is ünnepelnek zenekarok a VOLTon: a Halott Pénz a 15. születésnapját, míg a Tankcsapda éppen ennek a dupláját, a fennállása három kerek évtizedét.

S noha sokan kizárólag zenei fesztiválként tekintenek a VOLTra, érdemes szem előtt tartani, hogy évről évre egyre több, nem zenei jellegű rendezvény is színesíti a kínálatot. Közérdeklődésre számot tartó témákról adnak elő ismert emberek a sátrakban, a TÁP Színház egyperces előadásokkal készül, kézműves foglalkozások várják az ügyes és kevésbé ügyes fesztiválozókat, slammerek kápráztatják el az arra fogékonyakat, de lesz detox jóga is, hogy jól induljon a nap, az utcaszínházasok pedig gondoskodnak arról, hogy bárhol, bármelyik pillanatban mosolyra derüljön mindenki, akinek a közelébe kerülnek.

Aki ellátogat a VOLTra, mindenképpen jól teszi, ha ellátogat a páneurópai piknik harmincadik évfordulójáról megemlékező önálló helyszínre is, ahol (a szervezők ígérete szerint) könnyed, fesztiválos formában idézik meg 1989 és a határnyitás eseményét, azokat a fiatalokat megcélozva, akik életkorukból adódóan keveset tudnak az akkori eseményekről. A nappal közösségi, pihenő helyszínen esténként egy KGST-gyártmányú lakókocsiból létrehozott dj-pultból a nyolcvanas évek zenéi szólnak.

A szervezők egyébként a Médiaunióval együttműködve a Minden tanár rocksztár! elnevezésű kampánnyal hívják fel a fesztiválozók figyelmét a tanárok és a tanári pálya megbecsülésének fontosságára. A kampány lényege, hogy magyar zenészek, művészek néhány perces kisfilmekben mesélnek arról, számukra mit jelentettek tanáraik.

S végül egy közérdekű információ: a MÁV-START és a GYSEV kombinált, a soproni helyi buszjáratok korlátlan használatát is biztosító jegyet kínál a VOLT Fesztiválra vonattal utazó diákoknak. A kombinált jegy a két vasúttársaság Budapest és Sopron között közlekedő járatain egy útra vagy menettérti utazásra használható fel, június 25-e és július 1-je éjfél között.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom