Kultúra

Lumière fivérek Egyiptomból

Négy szekcióban negyvennyolc afrikai film látható a kortárs animációktól kezdve a kezdeti bábfilmekig és a tavalyi Fokvárosi Animációs Filmfesztivál legjobbjaiig

A javában zajló 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díszvendége idén Afrika. A szemle zsűrijének tagja Mohamed Ghazala egyiptomi kutató-alkotó is, a Nemzetközi Animációs Szövetség (ASIFA) alelnöke, aki történeti áttekintést adott nekünk a kontinens filmgyártásáról.

Lumière fivérek Egyiptomból
„Az afrikai történetmesélés a legújabb technológiákkal vegyül”
Fotó: Kecskeméti Animációs Filmfeszt

– Mit érdemes tudnunk laikusként az afrikai animációról? Mikor születtek az első filmek?

– Noha kontinensünknek évezredes hagyományai, kultúrája van, amikor kutatóként az animációval kezdtem foglalkozni, akkor derült ki számomra, hogy sokáig mennyire a nyugati animációról szólt minden nálunk is. Úgy egyáltalán, igazán a forradalmak, függetlenedési törekvések után indult be a filmgyártás és az animáció is: a művészek, emberek elkezdték felfedezni és kifejezni magukat, identitásukat, hagyományaikat, a saját maguk eszközeivel, lebontani az orientalisták által rólunk megalkotott sztereotípiákat. Az első filmekhez egyébként 1935-ig kell visszanyúlnunk, ekkor készültek ugyanis Egyiptomban a Frenkel fivérek első rajzfilmjei, a Walt Disney-figurákra hasonlító Mish-Mish efendivel a főszerepben, amelyeket Kecskeméten is bemutatunk. Ők voltak az afrikai Lumière-ek. A szubszaharai Afrikában csak a második világháború, és a már említett függetlenségi küzdelmek után, a korai 1960-as években kezdtek el animációs filmek készítésével foglalkozni. Nigerben, Moustapha Alassane volt az úttörő bábfilmjeivel, például Jó utat, Sim! (1966) című alkotásával, amelyet szintén megismerhetnek a magyar nézők. Nála már megjelenik a később gyakorivá váló stilisztikai elem, hogy a filmek, ha mondjuk kritizálják a kormányt, azt nagyon humoros módon teszik, nem túl direkten. Az elmúlt nyolcvanöt évben az egyedi látványok, a cselekményvezetés és helyszínábrázolás révén egy olyasféle filmes gyakorlat érlelődött ki, amelyben az afrikai történetmesélés a legújabb technológiai újításokkal vegyül. Jellemző például, hogy a filmekben a város legtöbbször a társadalmi-politikai változások színhelyeként jelenik meg. A falusi történetek pedig gyakran az elfelejtett kisközösségi identitáshoz való visszatérésről szólnak, amelyeket az alkotók a mesék, legendák, mítoszok és szóbeli történeti források felhasználásával idéznek meg. Elsősorban rövid fikciós vagy dokumentumfilmeket készítenek, amelyekre könnyebb támogatást szerezni.

– Miért?

– Mert az animáció úgy általában nem kap elegendő anyagi támogatást. De baj a menedzsment és az önbizalom hiánya is, hogy hiába vehetnék fel a versenyt filmjeink stílusban, történetmesélésben, az eredetiség vagy kreativitás tekintetében az európai, japán, amerikai alkotásokkal, a megmérettetéshez nem bíznak eléggé abban, hogy minőségi a munkájuk. Azért ezen a téren is vannak változások: néhányat vetítettek Cannes-ban, tavaly az Annecy Fesztiválon egy dél-afrikai film Kristály Díjat nyert, 2012-ben pedig Oscar-nevezett volt egy zambezi film a legjobb egészestés animá­ciók között. A Netflix pedig belevágott első afrikai animációs produkciója fejlesztésébe, egy zambiai-kameruni alkotópáros gyereksorozatába.

– Ősi hagyományaik, mint a zene és a tánc mennyire kapnak kiemelt szerepelt a filmekben?

– Az egész kontinensen a mindennapi életünk szerves része, a stressz­levezetés legjobb eszköze a tánc és a zene. Így valamilyen formában a filmekben is mindig jelen van e két művészeti ág – különösen, hogy a belső gondolatokat is tánccal, énekkel a legkönnyebb kifejezni. Márpedig, amikor a hatvanas években beindult a filmgyártás, ahogy az előbb említettem is, elsősorban az önkifejezésről szólt, a saját kultúránk és identitásunk hangsúlyozásáról. Azóta persze mindenféle téma van: szociális-gazdasági problémáktól kezdve vallási kérdésekig mindennel foglalkoznak az alkotók, hol nagyon szarkasztikus, hol melodramatikus módon.

– Milyen filmeket hozott el a 14. KAFF közönségének?

– Európában mindezidáig ez az afrikai animációs filmgyártás legnagyobb „ünnepe”. Összesen négy panorámavetítést rendezünk a fesz­­tiválon, amelyekben mintegy negyvennyolc filmet mutatunk be kortárs animációktól és stopmotion-filmektől kezdve a Frenkel fivérek alkotásaiig és a tavalyi Fokvárosi Animációs Filmfesztivál legjobbjaiig, rajzfilmektől a politikai szatíráig és a reklámokig – így keresztmetszetet tudunk adni az afrikai animáció nyolcvanöt éves történetéből. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért Mikulás Ferenc igazgatónak, akivel még Hiroshimában terveztük ezt meg. Jó, hogy ennyi filmet vetíthetünk, mert nehezen tudtam volna választani közülük: ittlétükkel magukért beszélnek, a háttértörténetüket is elmesélik. Noha mindegyik egyedi, kivételes munka, más keletkezésük kontextusa, illetve cselekményszövésükben, hagyományaikban, színeikben is eltérőek, nincs olyan eset, ahol ne találnánk meg a – fentebb említett – küzdelmeket a fejlesztés, finanszírozás, forgalmazás tekintetében. Az ASIFA alelnökeként ez is feladatom: megmutatni, mi zajlik Afrikában.

Kapcsolódó írásaink

Ünnepel a magyar animáció

ĀAfrika mellett Japán áll az idei kecskeméti szemle középpontjában, amelyen Csupó Gábor Emmy-díjas és Michaël Dudok de Wit Oscar-díjas holland rendező is mesterkurzust tart

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom