Egy színházi találkozó pillanatképei

Szellemileg igen megterhelő tud lenni az a pár nap, amit a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) töltünk. A hét-hét nagyszínpadi, illetve kamaraszínházi produkcióból kíváncsiak voltunk a két határon túli színház előadására, mivel míg a fővárosi vagy vidéki versenydarabok szinte bármikor pótolhatók, a sepsiszentgyörgyi és szabadkai bemutatók már nehezebben. Korábbról ismertük már a Nemzeti Színház végül díjnyertes Woyzeckjét és a Caligula helytartóját, amelyekről lapunkban is írtunk – így még a József Attila Színház Karenina, Anna, illetve az Örkény Színház Secondhand című darabjaira esett választásunk.

A Karenina, Anna hivatalos programba válogatása már bejelentésekor meglepte a szakmát, mivel a budapesti színház inkább szórakoztató jellegéről híres, és nem éppen megszokott szereplője a fesztiválnak. Ám a nyitónapon kiderült: a darabnak és a társulatnak abszolút helye van a POSZT-on. Nemcsak azért, mert a Telihay Péter rendezte előadás művészileg magas színvonalú, de tematikájában is kiválóan illeszkedett a programba. Ugyanis a Nagy András által a pályaudvar szimbóluma köré felépített – még a kilencvenes években készült – Tolsztoj-átirat elsősorban a szabadság és boldogság problémáit vizsgálja, a Karenin–Anna–Vronszkij szerelmi háromszögre koncentrálva. A színpadképet meghatározó indusztriális díszlet jó kontrasztot alkotott a címszereplő (Létay Dóra) törékenységével, és ha nem is átütő, de szép előadást láthattunk.

A fenti problémakör a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című produkciójában is meghatározó szerepet töltött be, hiszen alapkonfliktusát Molnár Ferenc Az üvegcipője adta. A kitörési lehetőségek és vágyak disszonanciája még úgy is átszűrődött az igen abszurd előadáson, hogy Radu Afrim darabja a molnári eredetit csak nyomokban tartalmazta. Bár a színészi játékra itt sem lehetett panaszunk – nem véletlenül nyerte el a legjobb férfi mellékszereplő díját az ikerpár férfi és női tagját egyszerre alakító Erdei Gábor –, arra már igen, hogy miért kell minduntalan üvölteni és káromkodni a színpadon, illetve hol maradt a biztos dramaturgi kéz, amely fél órával rövidebbre húzhatta volna a darabot. Így, ebben a formában a sepsiszentgyörgyi előadás túl sok volt, túl zagyva, túl harsány.

Az utolsó napokban az egyén döntési szabadságának, boldogságkeresésének következményei, valamint az ebből felmerülő erkölcsi kérdések kiegészültek a múltunkkal való szembenézés problémáival is. Különösen fontos szerepe volt a múlt feldolgozásának a Szabadkai Népszínház Mi történt Baby Jane-nel? című előadásában, amely az 1962-es amerikai film (Bette Davisszel és Joan Crawforddal) színpadi változata, és az alkoholizmus mélységeiről adott pontos látlelet. A bemutatót nagy várakozás előzte meg, a címszereplő Pesitz Mónika játékáról ódákat zengtek, és noha a Baby Jane valóban nagyon erős előadás, egyben nagyon kegyetlen is. A végkifejlet hiába reményteljes, nem felemelő – a rettentően nyomasztó előadásban pedig nagy szükség lett volna néhány katartikus pillanatra.

Az Örkény Színház Secondhand című darabja viszont számunkra a találkozó legjobbja volt. A Nobel-díjas fehérorosz újságíró–írónő, Szvetlana Alekszijevics Elhordott múltjaink (Secondhand Time) című kötete és más írásai egy-egy interjúját, történetét, alakját ragadták ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves rendezőhallgatói, illetve a színészek. A különálló jeleneteket a legjobb dramaturg díját is elnyerő Gábor Sára fésülte össze. Az így létrejött különleges mozaikos szerkezet és az ügyesen megoldott váltások nemcsak kiváló ritmust adnak az előadásnak, hanem lehetővé teszik, hogy a közönség fellélegezzen néha a súlyos pillanatok után, a kommunista és posztszovjet világ képtelenségein pedig lehet nevetni. De a legfontosabb, hogy e groteszk etűdök olyan megindító csúcspontokat rejtenek maguk közt, mint a csernobili katasztrófa után a lánya halálát elmesélő apa története – Csuja Imre monológja az előadás egyik legmaradandóbb jelenete. A Secondhand elgondolkodtat, izgalmas, társadalmi vetülete is van, ugyanakkor szórakoztató is tud lenni. Amilyennek a színháznak lennie kell.