Kultúra

Fotósorozatokban tündöklő költői képek

Kányádi Sándor verseinek sajátos világát értelmezték újra fotográfusok a Petőfi Irodalmi Múzeum tárlatán – Az alkotás folyamatáról is vallanak a művészek

A tavaly elhunyt Kányádi Sándor költészete inspirált három kortárs fotográfust, akik különféle képkompozíciókban gondolták újra a Kossuth-díjas erdélyi magyar költő verseit a Petőfi Irodalmi Múzeum Kamasz szelek fütyörésznek – Kányádi-képfantáziák című kiállításán.

Fotósorozatokban tündöklő költői képek
Herendi Péter az egymásra rakodó versrétegekből alkotta meg képeit
Fotó: Bodnár Patrícia

Az egy éve elhunyt Kányádi Sándor költői világát kapcsolja össze a kortárs magyar fotográfiával a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM)   Kamasz szelek fütyörésznek – Kányádi-képfantáziák című kiállítása.

A június 23-ig megtekinthető tárlaton – amelynek neve a Cicus, cinke, citera című versből ered – kép és szöveg különleges rétegeit fedezhetjük fel. Három meghívott fotográfus, Herendi Péter, Kerekes Emőke és Fiala de Gábor a versszövegektől inspirálva készített képsorozatokat: Kányádi verseinek sajátos képi világai, metaforái ihlették meg a fotóművészeket. De nem képillusztrációkat készítettek, hanem a saját szuverén művészeti módszerükkel alkották meg a különleges képeket. A kiállítás másik kuriózuma, hogy a falakon az alkotói folyamatról is vallanak maguk a művészek.

Az első teremben Herendi Péter alkotásait látjuk, aki több mint három évtizedes pályája során a vizuális alkotás, a technikai képteremtés csaknem minden területét bejárta már. A falakon olvasható leírások szerint számára a fotográfia kínálta mindenféle kísérletezés mellett, a képalkotás eszközeként a fénymásolótól a szkenneren át a képátalakító szoftverekig sokféle módszer és lehetőség szóba jöhet. A lényeg a megtalált és kiteljesített látvány. Herendi Péter hosszasan gondolkodott azon, mi is a lényege a lírának, miben különbözik a prózától. Szerinte a versek, Kányádi Sándor költeményei is, képekből állnak össze. Képek rakódnak egymás mellé, sőt egymásra egy-egy versben. Így a versekben szereplő konkrét képeket kereste, az interneten összegyűjtötte, majd kiválogatta a különböző ábrázolásokat.

A szoftverek segítségével pedig újraalkotta a készen kapott alapanyagot, amelyek ezáltal egymás mellé, alá és fölé kerültek. Mindeközben nemcsak kiszínezte őket, hanem textúrát is adott a részleteknek, s jól kivehető a képeiből, hogy gyakran „öregítette” azokat, hogy teljesen átalakuljanak, a saját képeivé váljanak. Az egymásra rakódó rétegeket kitűnően szemügyre vehetjük a Kútnak lenni, a Cicus, cinke vagy a Rigónak című digitális nyomatokon. De a „Síró farkas / Hosszú tél ne dideregtess, / ne vacogtass!” verssorhoz is több kép született – közülük a Sír a farkas és a Jaj, mivé lett című alkotások a legszuggesztívebbek.

Kerekes Emőke képei a jobb oldali kiállítótérben kaptak helyet.

Az erdélyi születésű fotográfus alkotásait elsősorban élettörténetéből merítve a múltfeldolgozás szándéka hatja át. Emellett témái vizuális megjelenítésében sokszor együttesen jelennek meg a különböző fotográfiai stílus-, illetve technikai elemek. Kerekes számára Kányádi versei gyermekkora idilli világához kötődnek, hiszen tízéves koráig a Nagygalambfalvától, Kányádi szülőhelyétől nyolc kilométerre lévő Székelykeresztúron élt. Képei fő alkotóelemévé 1990-es Magyarországra költözésének traumája vált. Egyfajta belső utazás kezdődött számára, és megértette Kányádi igazi szellemiségét, illetve saját élettörténetét is. A Sóhajtás című vers ihlette fehér képek az emlékezés „ködös” tisztaságát, lebegését jelenítik meg, míg a fekete képekben az elmúlás, a visszafordíthatatlan múlt és a gyász fogalmazódik meg.

A harmadik térben Fiala de Gábor reklám-, portré- és divatfotós analóg technikával készült alkotásai sorakoznak egymás mellett.

A fotográfust a Valaki jár a fák hegyén című verseskötetet ihlette meg, és azt szerette volna egyszerűen és tisztán megmutatni, hogy a táj miként formálja az ember lelkét. Főként azokból a fotókból állította össze képsorozatát, amelyeket Erdélyben és Felvidéken készít évek óta, amelyek felidézik a költeményekben megjelenő tájat. Így a Novemberi szőlősorok, a Téli almafák vagy a Rekviem egy erdőért című képeken a művész valóban a természet letisztult szépségét örökítette meg. Ezeket a képeket kiegészíti néhány nagyon régi fotó is, amelyek szintén rímelnek Kányádi soraira.

Kapcsolódó írásaink

„Megmutatjuk a vitalitásunkat”

ĀCsíksomlyó mellől származó, szentegyházi székelyként már gyermekkoromban jártama búcsún, most főigazgatóként kerültem kapcsolatba vele – nyilatkozta Demeter Szilárd

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom