Kultúra

Megjött az első előzetes az új Rambo-filmhez

Megjelent az első előzetes Sylvester Stallone ötödik Rambo-filmjéhez, amely várhatóan ősszel kerül a mozikba.

Megjött az első előzetes az új Rambo-filmhez
John Rambo utolsó harcát vívja a vásznon
Fotó: MH

Az Utolsó vér alcímet viselő film főszerepét természetesen ezúttal is Sylvester Stallone alakítja, aki a tervek szerint utoljára bújik a kiégett vietnami veterán bőrébe. Stallone forgatókönyvíróként is kivette a részét a munkálatokból Matt Cirunickkal közösen.

A rendezői székben az az Adrian Grunberg ült, aki eddig rendezőasszisztensként olyan filmek elkészítésében működött közre, mint a Tőzsdecápák - A pénz nem alszik, az Apocalypto vagy a Sötétség határán. Utóbbi két filmben együtt dolgozott Mel Gibsonnal, ahogy a 2012-es Börtönregényben is, melynek Grunberg nemcsak rendezője, hanem írója is volt.

A Bulgáriában forgatott ötödik Rambo-epizódban főhősünk nyugdíjasként hintaszékben üldögéléssel és lovaglással próbálja maga mögött hagyni a háborúk borzalmait, ám egy napon felkeresi egy régi barátja, akinek a lányát elrabolta egy mexikói drogkartell. Az illető John Rambo segítségét kéri a mentőakcióhoz, Rambo pedig természetesen segít - és ahogy az az előzetesben is látható - továbbra sem válogat az eszközökben: ha kell gépfegyverrel, ha kell, robbanószerekkel teszi el láb alól a bűnözőket, és persze előkerül a jó öreg macséta is.

Objektum doboz

A filmet várhatóan szeptember 19-étől vetítik a magyar mozik, egy nappal megelőzve az amerikai premiert.