Csalódást okozó hölgyek

Az évezred elején Mila Kunis váltotta Christian Bale-t az Amerikai pszicho második részében, Helen Mirren pedig eljátszotta Prospero szerepét A viha­r című Julie Taymor-adaptációban. De az igazán tendenciateremtő az volt, hogy az elmúlt három évben a Szellemirtóknak és az Ocean’s-szériának is elkészült a női párja.

Nemrég újabb remake debütált: A Riviéra vadorzói című régi Frank Oz-sikernek Csaló csajok címmel készült el az új változata, amelyben Steve Martin és Michael Caine helyett Anne Hathaway és Rebel Wilson alakítja a szélhámosokat. (Csak érdekesség: Oz műve is feldolgozás, a Dajkamesék hölgyeknek című film remake-je volt.) Címszereplőink – akárcsak az előző, 1988-as filmben – olyan hidegvérű csalók, akik a Côte d’Azurön az ellenkező nem átverésére specializálódnak.

Josephine (Hathaway) törékeny és elegáns külsejét kihasználva kifinomult módszerekkel ejti rabul a férfiak szívét és pénztárcáját, Pen­ny (Wilson) viszont nem gondolja túl a pénzszerzési akciókat, egyszerűen csak egy nehezen hihető rablómesével próbálja kisemmizni a férfiakat. Chris Addison rendezésében a heist- és buddy-filmek toposzai elevenednek meg: egy ifjonc fejlesztő bepalizása a legfőbb cél, a hölgyek az odavezető úton pedig hol egymással karöltve masíroznak, hol egymás ellen versenyeznek, természetesen a szubzsánerek klisétárai­nak kiaknázásával. A sokszor látott történet erejét a két női karakter adja: Hathaway minden porcikájában mai filmsztár, aki a legváltozatosabb műfajokban is helytáll, mellesleg szemmel láthatóan élvezi az arisztokratikus Josephine szerepét, a túlsúlyát elsősorban humortényezővé alakító Wilson pedig váratlan és indokolatlan poénjaival nyomja rá a bélyegét a munkára. A Csaló csajok a humort illetően hendikeppel indít, amit csak a film vége felé tud legyűrni, miközben bántóan közönséges jelenetek váltják benne egymást. Felvetődik a nézőben a kérdés: mégis, mikor váltak ennyire alpárivá, a tiszta humor helyett a legközönségesebb dolgokra kihegyezetté az amerikai vígjátékok? Persze, a világért sem állítanám, hogy például a kaki-pisi viccek hol­ly­woodi császára, Adam Sandler ne tudna élvezhető filmet készíteni – de azzal, hogy a tengerentúli komédiák többségének a nyelvezete láthatóan a primitivitás és az obszcenitás felé mozdul el, nagy baj van.