Kultúra

A nagy kérdés és a hiányzó válasz

Krzysztof Zanussi rendező legújabb filmjében a Fausthoz, az európai kultúra emblematikus történetéhez nyúlt vissza – Az a bizonyos, világháború előtti pillanat

Krzysztof Zanussi legújabb filmjében az európai kultúrkör olyan emblematikus történetéhez nyúlt vissza, amelynek alapvető tulajdonsága, hogy a benne feltett kérdések megválaszolhatatlanságuk miatt bárhol, bármikor, bármilyen szociális és történelmi kontextusban felvethetők. A lengyel–ukrán–litván–magyar–olasz koprodukcióban készült Éter című film ugyanis a Faust parafrázisa.

A nagy kérdés és a hiányzó válasz
A tudomány mindenhatóságába és a kísérletezésbe vetett hit alapmotívum
Fotó: Vertigo Media

A történet az 1910-es évek elején játszódik, az első világháború küszöbén. Megismerjük egy orosz doktor történetét, aki miután véletlenül megöl egy fiatal lányt a falujában, a kivégzése előtti utolsó pillanatban kegyelmet kap. A férfi külföldre menekül a kényszermunka elől, s a Monarchia hadseregénél kap katonaorvosi állást, valamint egy laboratóriumot, hogy folytathassa kutatásait. Kísérleteinek tárgya az éter. Az orvos számára a különleges szer jelenti az élet kvint­esszenciáját: kitölti a teret, elveszi az emberek tudatát, és megszünteti a fájdalomérzetet. Ezért azt reméli, hogy kísérletezéssel képes lehet létrehozni a tökéletes embert.

Rendkívül fontos a történet ideje, hiszen mindössze egy évvel a világ, és főként az európai kollektív lelkület megroppanása, vagyis az első világégés előtt vagyunk. A tudományba, a racionalitásba vetett hit általános az értelmiség körében, a vallást pedig a középkori babonákkal tartják egyenlőnek. Az eszmék az értelemhez vezető út illúzió­jával kecsegtetnek, a társadalmi fejlődés végpontja pedig elérhetőnek tűnik, az ideológiák még nem gépiesítették el az emberek lelkiismeretét. A modernitás hőskora ez, ahol a cél szentesíti az eszközt.

Zanussi ezt a kontextust használja ki arra, hogy újragondolja a fausti kérdéskört. A doktor egyre mélyebb morális válságba süllyed azért, hogy kísérleteihez forrásokat és nem utolsósorban alanyokat szerezzen. Csakhogy míg Goethe Faustja megismerni kívánta a világot igazgató erőket, minden létező értelmét, ezáltal megváltoztatni a világot, addig a 20. század Faustjai már tudni vélték a titkot. A modernitás lelkülete feleslegessé tette az örök rákérdezést: kész, sallangmentesen levezetett elméleteket gyártott, amelyek nem csak a haladás kezdőpontját, de végpontját is kijelölték. A Zanussi-féle alku tárgya tehát nem a megértés képességéről, hanem az ehhez szükséges hatalom birtoklásáról szól.

Igazán európai filmhez méltóan nem hiányozhat azonban a túlzott racionalitás ellenpontja. A doktor mellett szolgál az egyszerű, falusi fiú, a végtelenül naiv Taras, akinek Istenbe, a világ megkérdőjelezhetetlen értelmébe vetett hite végig a doktor egyfajta hiányzó lelkiismereteként kíséri a nézőket. Ám Zanussi szándéka dacára az európai kultúra örök dilemmájának újbóli felvázolása – kibékíthető-e az emberben a hit és értelem ellentmondásosnak tűnő kettőse – nem sikerült túl jól. Részint a klisés karakterrajzok miatt, részint pedig azért, mert az újragondolt Faust-történet által felvetett kérdések nemcsak hogy nem újak, de válasz nélkül is maradnak. Zanussi jól körüljárja a problémát, érzékletesen és igazán regényszerűen, óvatosan hömpölygő jelenetekben vezeti fel a film végső kérdését, amelyre aztán akkor, amikor lehetősége volna valamelyest állást foglalni, végül nem ad választ. A rendező ott hibázik igazán, amikor az interpretáció lehetőségét túl szélesre tárja, felrúgva az egész filmben alkalmazott, meglehetősen nyílt ábrázolás koncepcióját.

A film erejét a szépirodalmi megformálás adja: a jelenetek váltakozása olyan élményt nyújt, mintha egy regény fejezetein haladnánk végig, a történet pedig óvatosan, kimért lassúsággal bontakozik ki előttünk. Éppoly lassan és precízen, ahogy a kamera siklik végig az egyes jeleneteken. A film operatőre, Piotr Niemyjski kiváló munkát végzett. Végletekig kiszámított, precíz kamerahasználata tökéletesen illeszkedik mind a narratíva ritmusához, mind pedig a doktor racionális világszemléletéhez.

Muszáj megemlékezni a doktort alakító Jacek Poniedzialek játékáról is, akinél tökéletesebb 20. századi Faustot aligha találhatnánk. Karakterében egyszerre összpontosul a tudós őrült fanatizmusa és a kudarcra ítélt, mindenkori ember esetlegessége, gyengesége. A film legőszintébb, szuggesztív jelenete éppen az ő zseniális színészi játékához köthető, amikor a film zárásaként mélyen a kamerába néz. Őszinte, hittel teli tekintettel fúrja a szemét belénk, mintegy emlékeztetőül: Faust szelleme mindenkiben ott van. Így csak nagyon kevesen tudnak nézni.

Éter (Eter)
Lengyel–ukrán–litván–magyar–olasz
történelmi dráma, thriller, 118 perc, 2018
R.: Krzysztof Zanussi
10/7

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom