Kultúra

A Csárdáskirálynő lesz az első bemutató a Budapesti Operettszínház jövő évadában

A Csárdáskirálynő lesz az első bemutató a jövő évadban a Budapesti Operettszínházban, ahol a 2019/20-as szezonban a János vitéz és a Mohács 1526 című produkció is látható lesz.

A Csárdáskirálynő lesz az első bemutató a Budapesti Operettszínház jövő évadában
2019/20-as szezonban a János vitéz és a Mohács 1526 című produkció is látható lesz
Fotó: operett.hu

Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója a teátrum keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: Kálmán Imre operettjét Vidnyánszky Attila rendezésében tűzik műsorra szeptember 6-án. Az előadás koreográfusa Bozsik Yvette, aki a következő bemutatónak, a János vitéznek rendező-koreográfusa is. A művet november 22-én tűzik műsorra.

Az évad második felében, 2020. március 20-án mutatja be a színház a Mohács 1526 - Európa kapuja című rockmusicalt.

A Kálmán Imre Teátrumban a Párizsi randevú és a Tajtékos dalok című produkciót, a Raktárszínházban az Anne Frank naplója című monooperát mutatják be.