Politikai szórakoztatóipar a vörös függöny mögött

Az OSZK Színháztörténeti Tárának kamaratárlata korábban még nem látott eredeti fotókon és emlékeken keresztül mutatja be a sztálinista showműsorok világát, és azt, hogyan alakult a favorizált és letiltott színésznők, revüsztárok karrier-je akkoriban. A Vörös csillagok – A Rákosi korszak szórakoztatóipara és a szocialista revük (sic!) kiállításon – amely a kurátor, Molnár Dániel azonos című könyve nyomán készült – nemcsak bepillantást nyerhetünk az ötvenes évek kultúrtörténetébe, de személyes történeteket is megismerhetünk. A Színháztörténeti Tár – Zeneműtár katalógusterében részletgazdag tablók segítik tájékozódásunkat, sőt Molnár igyekezett megidézni az ötvenes évek hangulatát a tárlat berendezésével is. Az üvegtárolók elé piros függönyöket és figyelemfelkeltő „Merj mögé nézni!” feliratokat helyezett. Mögöttük korabeli fotók kaptak helyet, láthatjuk többek között a Vidámparkot, a bezárt városligeti szórakozóhelyeket, illetve az Artista Szakszervezet tagsági igazolványát is. Míg az egyik üvegvitrinben a Színházművészeti Szövetség szakmai vitájáról olvashatunk Kell-e revü…? címmel.

Mindez ékes bizonyítéka annak, hogy a Rákosi-korszak politikai irányítása a színházban is csak saját propagandája szócsövét látta, ezért megkísérelték a korábban „csak” szórakoztató műsorokat „tartalommal” megtölteni. A sajtópaletta egyöntetűvé vált és színházi lapból is csak egy maradt: a Színház és Mozi. A kampány 1948-tól felerősödött: az újságírók feladata volt az „öncélúan szórakoztató” műsorok politikai kritizálása. A pesti színházak közül utoljára a varietéket sajátították ki 1949 szeptemberében.

A Fővárosi Népszórakoztató Intézmények (FŐNI) vezetői, Karády Béla és Kublin János feleltek a fővárosi tulajdonban került játszóhelyekért: a legnagyobb fővárosi színház (Városi Színház), a két szabadtéri színpad (az Állatkerti és a Margitszigeti), a varieték (Fővárosi Varieté, Kamara Varieté) és a Fővárosi Nagycirkusz műsoráért. A sztálinista kultúrpolitika időszakában nem volt több műsorparódia, az éjszakai életre, sőt, az éjszakára mint napszakra sem utaltak, valamint a jazz is csak a letűnt világ negatív hangulatfestője lehetett. A központi cenzúra azonnal és végérvenyes betiltotta a nem megfelelő műsorokat, ez történt például Wolton elektromos illuzionista mutatványával és Alfonzó bikaszámával is. Az artistákat szakszervezetbe tömörítették, számaikat igyekeztek politikai mondanivalóval megtölteni: „a szépség, az erő és a legyőzhetetlen akarat” szimbólumává váltak. A Fővárosi Nagycirkusz élére egy sztálinista légtornászt, Barton Nándort neveztek ki.

A FŐNI műsorait Fényes Szabolcs, Szabolcs Ernő, Vogel Eric készítették, a két világháború közti bulvár több olyan népszerű figuráját is foglalkoztatva, akiknek politikai okokból nem sikerült máshol elhelyezkedni. Az új színházélménnyel össze nem férő imázsú színészeket, például Karády Katalint, Turay Idát, Mezey Máriát a Vurstliba és a varietékbe száműzték. Karády Bélát viszont az első évad végén elbocsátották, helyére a margitszigeti Nagyszálló takarítónőjét, Sásdi Károlynét nevezték ki. A FŐNI azonban még második évadának befejezése előtt megszűnt.

A kiállításon arról is olvashatunk, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) miként lehetetlenítette el a színésznőket – a szervezet különös figyelmet fordított az éjszakai bárokban fellépő fiatal színésznőkre. Kardos Magda visszautasította az ügynöki felkérést, ezért fél évig nem engedték fellépni, bátyját, aki nyomdász volt, rövidesen minden indoklás nélkül elbocsátották. A színésznő 1964-ben hagyta el az országot. Ugyancsak így tett Hlatky Edit és Vay Ilus, azonban Boros Ida nem utasította vissza az ÁVH ajánlatát és besúgó lett. Nevét másoké mellett megtaláljuk a Besúgók feliratú cédulásfiókot kihúzva.

A tárlat különlegessége a piros kártyákon olvasható kitiltott művészek listája, amelynek áttanulmányozására érdemes időt szánni a tablók végigolvasása után. Megtudjuk például, hogy Karády Katalin utolsó színházi fellépése a Fővárosi Varieté Békehajó című produkciójában volt, két rövid dal erejéig. Többé nem engedték színpadra, ezért 1951-ben elhagyta az országot, majd New Yorkban telepedett le 1968-ban, ahol kalapszalont nyitott. A korábban vezető színésznőként foglalkoztatott, országszerte ünnepelt Fedák Sári (Molnár Ferenc második felesége 1926-ig) 1945-től haláláig nem léphetett színpadra, 1955-ös temetése viszont felért egy politikai demonstrációval.