Te most csak aludjál, Liliom!

Egyszerre zenés és prózai színház, ami nem véletlen, hiszen a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójaként is dolgozó Béres mindkét műfajt szereti és érti. A mai musicalrajongók lehet, hogy nem fogják annyira kedvelni, ugyanis a zsáner klasszikus hagyományait követi: a bernsteini sémát, azt a vonalat, amikor a musicalt leginkább csak jazzesebb, könnyedebb hangszerelése választotta el az operától, amelyben ott találjuk a My Fair Ladyt és a Mary Poppinst, illetve a Muzsika hangját. Ez nem véletlen, hiszen utóbbi szerzői jegyzik a Molnár Ferenc Liliomából 1945-ben született Carouselt is: Richard Rodgers és Oscar Hammerstein II. Ennek fényében van benne balett- és össztáncbetét, zenekari nyitány, nem két, hanem három felvonásos szerkezetű, mindemellett a színészek nem fakadnak minduntalan dalra benne, csak a legszükségesebb pillanatokban.

A Carouselt egyébként jószerével mindenki ismeri, aki – ha színház közelében nem is járt, de – legalább egyszer látta játszani a Liverpool focicsapatát, ugyanis meccseiken rendszeresen elhangzik a zenemű legismertebb áriája, a You’ll Never Walk Alone, mivel ez a klub nem hivatalos himnusza.

Azonban ez a Carousel nemcsak klasszikus musicalként állja meg a helyét, hanem – ami még fontosabb – drámaként is. Béres Attila ugyanis nemcsak rendezője, hanem dramaturgja is volt a darabnak, Lőrinczy Attila és Závada Péter szövegíró mellett, hármójuk leleményének és mérhetetlen alázatának köszönhetően pedig olyan Liliomot láthatunk az Operett nagyszínpadán, amely messze felülmúlja Vígszínházbeli párját, ifj. Vidnyánszky Attila eléggé félresikerült, prózai rendezését. Bár Liliomot itt nem Závoczki Endrének, hanem Billy Bigelownak hívják, és Juliból Julie lett, Muskátnéból meg Mrs. Mullin, a Városligetből pedig egy észak-amerikai kikötőváros, Molnár leggyönyörűbb története ettől mit sem csorbul.
Béres és csapata adaptációjában végig a színmű eredeti szövegét használja, így minden fontos, színházi szállóigévé vált mondat elhangzik a színpadon, a történeti és szöveghűséget pedig csak gazdagítják a balett-, tánc- és dalbetétek.
Molnár Ferenc drámájának nagyszerűségét nem tisztünk itt és most elemezni, legyen elég annyi, hogy a modern magyar drámairodalomban talán nincs a Liliomnál őszintébb, keményebb, mégis meghatóbb darab, amelyből minden tragikusság mellett végtelen szeretet és kedvesség sugárzik. Ezt a szellemiséget, hangulatot maradéktalanul hordozza a Carousel, és át is tudja adni a remek alakításoknak és alkotóknak köszönhetően.

Cziegler Balázs rendkívül ügyes, változatos és szép díszletelemeket tervezett, amelyek teljesen elvarázsolják a nézőt, de mindenképpen meg kell említeni – nem csak úgy mellékesen – Dreiszker József világítástervezőt, aki nélkül nem jöhettek volna létre a fantasztikus színpadképek. A Carousel–Liliom iskolapéldája annak, milyen sokat tudnak hozzáadni egy önmagában is megrendítő jelenethez a megfelelő fények. Duda Éva koreográfiái zseniálisak, különösen az össztáncos jelenetekben, ahol a szemfülesek felfedezhetik a Mary Poppins tánckarainak jellegzetes mozdulatait, motívumait.

A címszereplő körhintáslegényként Dolhai Attila nemcsak hangilag nyújtja a maximumot (ahogy azt tőle megszokhattuk), de színészileg is: kiválóan hozza az érzelmeit kifejezni nem tudó, dühös, tehetetlen, ám mégis nagyszívű figurát. Párjaként Vágó Zsuzsi szintén remekel: érzékeny, finom, és csodálatosan énekli a Carousel egyébként meglehetősen nehéz áriáit. Külön öröm, hogy az első szereposztásban Muskátné, azaz Mrs. Mullin szerepét Nagy-Kálózy Eszterre bízta Béres Attila, a Kossuth-díjas színésznő pedig most sem okoz csalódást, egyszerűen tündököl a színpadon. Nem túl ideges, de kellően házsártos, könyörgő, csábító akkor, amikor kell, tökéletes arányérzékkel alakítja a figurát. Jordán Tamásnak is jutott jutalomjáték: az égi fogalmazó és a rendőrfelügyelő kettős szerepében komikus vénáját is megcsillanthatja. De az Operett társulatának krémjét felvonultató mellékszereplői gárda (Nádasi Veronika, Szabó P. Szilveszter, Peller Anna, Bálint Ádám) tagjai is egytől egyig olyan teljesítményt nyújtanak, amelyről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.

A végeredmény katartikus, a legjobb értelemben borzongató, ugyanakkor léleksimogató is. Őszintén és szívből tanácsoljuk azoknak is, akik nem kedvelik a musicalt, hogy vegyenek erőt magukon, és nézzék meg a Carousel–Liliomot, nem fognak csalódni.

Rodgers–Hammerstein–Molnár: Carousel–Liliom
(Budapesti Operettszínház)
Rendezte: Béres Attila