Felfedezni Tóth Árpádot

A megzenésített Esti sugárkoszorúval kezdődött el csütörtök este a New York Kávéház irodalmi estje, amelyen Tóth Árpád verseiről, műfordítói munkásságáról, illetve a mai irodalomban elfoglalt helyéről beszélgetett Juhász Anna irodalmár Márton László íróval és Hollós Máté zeneszerzővel, a költő unokájával.

Egyik legismertebb költeményéhez a leszármazott még évekkel ezelőtt komponált zenét. Hollós Máté lapunknak elmondta, nem voltak költői ambíciói, és csak felnőttként kezdett komolyan foglalkozni a zenével. Elárulta, hogy komponáláskor fontosabb számára a költészet, a költői tartalom, mint a puszta konstrukció. „Tóth Árpád egyik versében azt írja saját magáról, hogy a szavak szobrásza, én pedig azt remélem, a hangok költője tudok lenni” – tette hozzá. Arról is beszélt, hogy az utóbbi években több Tóth Árpád-verset is megzenésített, szívesen olvassa és mondja ezeket. Elárulta, hogy nemrég írt zenét a Szeretnék átölelni… című költeményhez, amit hamarosan bemutatnak.

A zeneszerző a rendezvényen kiemelte, nagyapja verseivel már akkor kapcsolatba került, amikor még olvasni sem tudott, kiskamaszként azonban inkább a közéleti témájú líra iránt rajongott, és csak később, tizennyolc-húsz évesen kezdte megérteni Tóth Árpád költészetét.

Juhász Anna megjegyezte: talán ma többet forgatjuk Kosztolányi vagy Ady köteteit, mint Tóth Árpádét, mégis jelentős költeményeket adott a magyar irodalomnak, Szabó Lőrinc egyenesen grófi, hercegi rangra emelte a magyar lírában. Márton László szerint, míg Ady életműve zárt egészt alkot, addig Tóth Árpádnál érződik a hiány. Mi az, amit csak ő tudott? Az író úgy fogalmazott: impresszionista, festői szemlélete volt, a világ állóképekben való megragadásához, leírásához kitűnő érzékkel rendelkezett, ugyanakkor tudatosan bánt a nyelvvel is. Nagy műgonddal írta verseit, persze nincs is annyi költeménye, mint Adynak – tette hozzá. Világképének meghatározó műfaja az elégia volt, munkásságának filozófiai hátterében pedig Schopenhauer állt, az ember kielégíthetetlen vágyaival, a felfokozott magányérzettel, a tétovasággal és melankóliával – mutatott rá Márton László. Hangsúlyozta azt is, kevesen tudják, hogy humoros verseket ugyancsak írt, amelyek nincsenek benne a kanonizált életműben, amelynek sok rétege van a novellákon és műfordításokon kívül is.

Az író rámutatott arra, hogy Csokonaival több motivikus hasonlósága felfedezhető, de költészete Vörösmartyt is idézi. Szerinte az irodalomtörténet mintha elfelejtette volna, ezért újraértelmezése esedékes lenne.

Tóth Árpádnak a műfordítói tevékenysége is jelentős volt, a hét nyelvet ismerő költő magyarra ültette Edgar Allan Poe, Oscar Wilde és Charles Baudelaire műveit, illetve krimiket is. Elhangzott az is: Babits Mihály a jó barátja, míg Hatvany Lajos a mecénása volt, aki támogatta a munkában és fizette a szanatóriumi gyógykezeléseit.

Érdemes forgatni a Családi emlékek Tóth Árpádról című könyvet, amelyet lánya, a szintén költő Tóth Eszter írt, és amely sokat árnyal a róla alkotott képünkön. Az esten Wunderlich József színművész olvasott fel költeményeket, leveleket, visszaemlékezéseket.