Dunaújfalu román kori temploma

Újfaluról első ízben „Vylfalw” –ként találhatunk feljegyzést, 1283-ból. A 14. század elejétől a pozsonyi káptalan összeírásaiban szerepelt a neve, 1328-ban is ugyanabban a formában, majd 1397-ben már a „Pomsasza” nevet írták a jegyzők. Névadójának kilétét homály fedi. A gyermek V. László király uralkodása idején – 1445-ben – Temesközi Bálint, királyi várkapitány volt a földesura, majd tulajdon fivére, Temesközi Miklós 1479-ben eladta a faluját egy bizonyos Vas Andrásnak, 1647 után pedig a gróf Pálffy család uradalmához tartozott Újfalu.

Sápot 1252-ben említették először írásban, 1256-ban a sápi nemesek voltak birtokosai. Újra feltűnt a titokzatos Pomsa helység neve 1399-ben, de akkoriban már Nagy-Sápként emlegették a szomszédságban. A Csallóköz településtörténeti leírásából kiderül, hogy a mai, egyesített község határában – a Fekete-víztől (Cierna voda) délre – levő területen található templom azonos egy XIV. századi falu egyházával.

Amikor 1978 őszén még egymagam kerestem fel a 13. századi templomot, siralmas állapotban találtam. A romos épület fedele már nem volt meg, a csupasz falvégeket eső mosta, szél fújta, téli fagy mállasztotta; emberi kezek általi rontás gyorsította a pusztulását. Nem volt könnyű bejutni az épület belsejébe a derékig érő csalántól. Még az alaprajzát sem tudtam megrajzolni. Harminckét esztendő elmúltával, szeptember közepe táján tértem vissza – ezúttal egy barátommal – a Dunaújfalu szélétől egy kilométerre fekvő, ekkorra már aszfaltozott úton megközelíthető temetőkertbe. És láss csodát! A lapályból kiemelkedő dombhát közepén mintha varázslat történt volna: ott állt a templom a hófehér falával és a piros cseréptetejével. A reménytelenség cáfolatául.

Az öreg temetőben sírokat gondozó asszonyok kérés nélkül is megmutatták, mi módon juthatnánk be az épületbe. A 14. századi falusi templom teljes belső hossza tizennégy méter, amelyből a hajó hossza kilenc, a szélessége hét méter. A terem nyugati oldalán látható az eredeti kegyúri karzat, amelyet a téglapillérek helyett már fából készített oszlopokkal támasztottak alá.

Az 1987-ben elvégzett szondázó műemléki helyreállítás során a keleti irányba tájolt, hosszanti tengelyű templom északi oldalának vékony mészvakolata alól napvilágra került egy mindaddig ismeretlen freskósorozat. A hajó felől láthatjuk Szent Miklós püspök, Szent Mihály főangyal és Antióchiai Szent Katalin alakját, a diadalív szentély felőli oldalán. Az ásatáskor napvilágra került a föld alól egy réges-rég elrejtett, román stílusú keresztelő medence, annak bizonyítékául, hogy a templom Sáp falu plébániai egyháza volt. Alapítója és építtetője vélhetően az 1256-ban név szerint is ismert Botho gróf (Botho de Saap) volt.