Délszláv érzelmesség

Az öt fiatalember, az Eredics testvérek: Áron, Benjamin és Salamon, unokatestvérük, Dávid és a zenekar alapítója és bőgőse, Buzás Attila 1995 óta zenélnek együtt. Vagy még régebben, hiszen Áron, Benjamin és Salamon apja, Kálmán és nagybátyjuk, Gábor is a Kossuth-díjas Vujicsics Együttes alapítói közé tartoznak. Sőt, 2004-ben Áron is beszállt ebbe a Pomázon 1974-ben alakult zenekarba. Mint tudjuk, Szentendre és Pomáz a környékbeli falvakkal együtt az 1690-es évektől a szerbek otthona is, a söndörgős Eredicsek ükapja is Csobánkán szolgált mint szerb ortodox pap. És persze hogy Eredicséknél otthon mindenhol hangszerekbe lehetett botlani, amiket cseppet sem volt tilos kézbe venni, kipróbálni a gyerekeknek. Akik így jórészt zenekari próbákon nőttek fel, és aztán nem is estek messze az almák a fájuktól.

A Sördöngő, ahogy a Vujicsics Zenekar is, balkáni, szerb, sokác, macedón és horvát népzenét játszik, pontosabban Söndörgőék ezekből a zenei elemekből építenek fel valami újat. Ahogyan az a nyolcadik lemez bemutató koncertjén (tele volt a Zeneakadémia nagyterme, a végén pedig állva ünnepelt a közönség) is kiderült, a Sördöngő zenéje messze túlmutat a megkutatott, felgyűjtött, talán le is kottázott, megfelelő alkalmakkor ma is játszott balkáni népzenén. Klasszikus felállásukban első látásra egy szokványos tamburazenekar képét mutatják, de ahogy megszólalnak, ahogy hangszerelik, felépítik számaikat, az jóval több, mint a szerbek, a horvátok és a macedónok manapság is hallható zenéje, amelynek gyökerei a több mint fél évezredes török uralom idején alakultak ki, ahogy a lassú szláv vér a kemény, harcos törökkel keveredett. A századokkal korábbi, a csatatereken „fellépő” janicsárzenekarok lendülete keveredik itt is a fájdalommal, lágy érzelmekkel. Nagy hangszeres tudás kell a megszólaltatásához, amit ebben a szerencsés esetben a zeneiskolák mellett a tagok otthonról is hoztak.

Minden bizonnyal otthonról hozták azt a szeretetet is, ami szinte kézzel foghatóan jelen van fellépéseik alatt a színpadon is. Szeretik egymást, mint emberek, és láthatóan nagyon szeretik azt is, amit csinálnak. És elmondható ez a hangszereikre is, jó nézni, milyen szeretettel, óvatossággal veszik fel, teszik le koncert közben a különféle tamburákat, a harsonától a szaxofonon át a kavalig a fúvósokat. Az eltűnőben lévő hangszer, a tambura mellett az utóbbiakat is olyan virtuozitással szólaltatják meg, amelyet ritkán lehet látni. A feszes ritmussal, a díszes dallamokkal együtt megjelenik a számok tudatos felépítése is, így többnyire lesz bevezetése, csúcspontja és lecsengetése. A Söndörgő elsősorban instrumentális zene, de magabiztosan szólalnak meg énekelve is. S az utóbbi időben olyan klasszikusokat is feldolgoznak, mint mondjuk Bartók Béla, akiről kevesen tudják, hogy gyűjtött délszláv zenét is.

A siker és az ismertség így aztán megérdemelt, 2011-ben a Music Of The Balkans című albumukat már a világ hatvan országában lehetett megvenni. A 2014-es lemez (Tamburocket – Hungarian Fireworks) az európai világzenei rádiósok listájának első helyén állt. Itthon Gramofon-díjat kapott, és ez évben a harmadik legjobb világzenei lemez lett. Egy évre rá pedig a Söndörgő elnyerte a legjobb world music albumnak járó Fonogram – Magyar Zenei Díjat is. Söndörgőékkel legközelebb május elsején a Kobuci Kertben találkozhat a közönség.