Pozsonypüspöki temploma

Először el sem hinné az arra vetődő utazó, hogy a jelenlegi szlovák főváros, Pozsony keleti negyedének panelrengetegében néhány emberléptékűnek maradt utca a hagyományos formájú házakat és a 20. század eleji középületeket őrzi.

A Csallóköz kapujában, ott, ahol a Kis-Duna észak felől indulva kiválik az Öreg-Dunából, a legrégebbi források szerint már a 11. században létezett a Püspökinek nevezett helység. Első említése 1060-ból való, 1256-ban Puspuk, tíz évre rá Pispuky, 1359-ben Pyspekfalua (Villa Episcopii) néven szerepelt a község, amelynek kezdettől fogva része volt az esztergomi érseki káptalan javadalmaiban.

Gyorsan gyarapodott 1290-től kezdve, a királyi város – Pozsony – tőszomszédságában, a Dunát kísérő főút mentén. A 15. század első felében kővel erődített hely lett, az itteni egyházi földek, vízimalmok és a három folyami rév birtokaival együtt, majd 1450-ben városi rangra is emelkedett, a falai között pedig élénk céhes ipar és kereskedelem zajlott. A település plébániai templomának titulusa a mürai Szent Miklós püspök volt, a hét segítő szent egyike, a kalmárok és úton járók patrónusa.

A templom neve már húsz esztendővel a tatárjárás előtt, 1221-ben szerepelt oklevélben. A vélhetően addig csak jelentéktelen, román kori épületet 1480-ban, Hunyadi Mátyás király uralkodása idejében átalakították és megnagyobbították. Az 1859-ben ott járt Ipolyi Arnold (címzetes püspök) ilyennek írta le a templomot a Csallóközi úti képek című munkájában: „Püspöki régi egyháza valóságos kis dóm: hármas hajóval, tágas szentéllyel, érseki oratóriummal (karzattal – L. E.) és kápolnákkal. Egykor igen díszes épület lehetett, amit a mész és vakolat alól előtünedező freskók, faragott gótikus záró- és vállkövek, domborművek és egyéb díszítmények tanúsítanak.” Ipolyi könyvé­ben egy kicsiny méretű litográfia mutatja meg a Szent Miklós-templom déli oldalát, előtte a hajó elé kilépő, felül nyolcszögletű – neogótikus – toronnyal.

Régészetünk úttörője pedánsan felmérte az épületet, amelynek az akkor bécsi lábban és hüvelykben magadott mértékei szerint a teljes belső hossza huszonhét méter volt, amelyből tizenkettő jutott a hosszúkás szentélyre. Építőanyaga faragott terméskő, amelyet a Pozsony környéki kőbányákból termeltek ki. Reneszánsz mellékkápolnája 1681-ben, a másik, barokk stílusú pedig 1794-ben készült.

Szerencsénk, hogy a mindig alapos Ipolyi Arnold ilyen részletesen rögzítette a templom 19. századi állapotát. 1937–1938-ban alapos megújításon esett át, azóta pedig már csak kisebb renoválásokat végeztek rajta. Pozsonypüspöki városnegyed régi környéke és népessége 90 százalékban panellakó, az őshonosok többnyire idős emberek. A püspöki rangú isten házában hetente csak egyszer van szentmise és áldozás. Sic transit gloria mundi – így múlik el a világ dicsősége.