Kultúra

A néptáncé lesz a főszerep az Arénában

Talpalávaló a hét végén

Ma este hét órától, a Fonó Budai Zeneházban rendezett nyitókoncerttel veszi kezdetét a 38. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár, amelynek hétvégén a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont.

A hazai folklórszcéna egyik legjobban várt eseményén fotókiállítással emlékeznek a tavaly elhunyt Kallós Zoltánra. Az 1982 óta minden évben a Budapesti Tavaszi Fesztivál idején tartott seregszemlén műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek- és felnőtt-néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek mutatkoznak be, hogy a lehető legbőségesebb áttekintést nyújtsák a Kárpát-medence és a moldvai magyarság, valamint a hazai nemzetiségek népi kultúrájából. Szombat este ünnepélyes keretek közt adják át az OTP Bank Táncház Díjat Radák János néptáncos, táncoktató, koreográfusnak, a vasárnapi gálán színpadra lép a Cimbaliband, Pál István „Szalonna” és Bandája, hagyományőrző népművészek, valamint a Fölszállott a pávából megismert fiatal tehetségek. A kétnapos rendezvény a Mindenki tánca című nagyszabású, tavaszköszöntő produkcióval és össztánccal zárul.