Küzdelmek krónikája

A főhős, Olivier (Romain Duris) egy online áruház és nagyvállalat vidéki elosztóközpontjában dolgozik csoportvezetőként és szakszervezetisként. Bár tölthetne több időt családjával, azért igyekszik kivenni a részét a teendőkből, két gyermekének sem csak távoli ismerőse. A felesége, Laura egy szép napon se szó, se beszéd eltűnik. Innentől részben egyértelmű, hogyan folytatódik a történet: azt követjük nyomon, miként küzd meg Olivier, valamint a fia, Elliot és a lánya, Rose az édesanya hiányával. Ami jó – és egyáltalán nem kézenfekvő –, hogy Senez mindezt nem a szokásos, hasonló témájú filmeknél bevett klisékkel, azaz a feje tetejére állt háztartással és a helyzetet kezelni nem tudó apával mutatja be, hanem üdítően normális és hétköznapi módon. Az egyedülállóvá lett férfi problémái nincsenek sem felnagyítva, sem pedig elnagyolva: amennyire lehet, bevonja a fiát, és ameddig tudja, igyekszik önállóan, vagy a nagymama segítségével megoldani a felmerülő gondokat. Amikor a kislánya megnémul, elviszi pszichológushoz, emellett hallgat a jó tanácsra, és bébiszittert is fogad, miközben próbálja megkeresni elveszett feleségét. Mindeközben persze a munkában, a szakszervezetben is próbálja megállni a helyét – a legérdekesebb talán ez a gyári szál, benne finom társadalomkritikával, a munkások mindennapjainak ábrázolásával.

A fentebb említett kihagyott ziccerek egyike, hogy bár Olivier valóban próbálkozik megtalálni Laurát, aki egyszer csak küld egy képeslapot a gyermekeinek, sosem tudjuk meg, igazából miért ment el. Csak mindenféle homályos utalások vannak: az eltűnése előtti napon a nő elájul a ruhaboltban, ahol üzletvezető, látjuk, hogy nagyon fáradt, később kiderül, hogy rejtélyes okokból járt orvosnál, az sem egészen egyértelmű, hogy Elliot konyhai balesetből származó égési sérülése valóban baleset eredménye-e, tehát az alkotók rengeteg megoldatlan kérdést felvetnek, amelyek egyikére sem kapunk választ. Ott van azután Olivier húga, Betty (Laetitia Dosch), akivel kapcsolatban szintén csak lebegtetnek dolgokat, miközben mind a színésznő teljesítménye, mind a figura miatt érdemes lett volna többet foglalkozni vele. A történet lezárásával nem volna problémánk, ám logikátlansága miatt ez is felsorakozik a többi „hiba” közé: a végig realista cselekmény észszerűtlen feloldást kap, ami még akkor is különös, ha új kezdet ígéretét hordozza a családnak.

Ugyanakkor mindig öröm látni Romain Duris-t, aki tényleg bármilyen szerepben megállja a helyét, mindegy, hogy Moliere-figurát játszik vagy egyszerű gyári művezetőt. A gyerekszereplők, Basile Grunberger (Elliot) és Lena Girard Voss (Rose) abszolút természetesek és hitelesek, ami minden bizonnyal Guillaume Senez munkáját is dicséri, de a különféle mellékszereplők, a városka lakói, a szakszervezetisek is jól összeválogatott karakterek. Kikapcsolódásnak, családi moziként kitűnően megállja a helyét, a mélyebb mondanivaló helyett annyi üzenettel, hogy fontos összekapaszkodnia egy családnak, beszélgetni, nyíltan kimondani az érzéseket. Azonban ismét tanúi lehetünk egy rettenetes magyar címadásnak: eredetileg Nos batailles (Küzdelmeink) volt a fim címe, magyarul mondjuk a Mindennapi küzdelmeink a történethez is jobban illett volna.

Életem értelmei (Nos batailles)
Belga-francia dráma, 98 perc, 2018.
R.: Guillaume Senez
10/7