Mi, a fene

Peele 2017-ben mutatkozott be a „komolyabb” horror műfajban, már első filmjében új és egyedi témákat és stílusokat hozott be a horror zsánerbe, amely mintha reneszánszát kezdené élni, köszönhetően többek között olyan rendezőknek mint Luca Guadagnino, Ari Aster vagy maga Jordan Peele.

A történetről nehéz spoilermentesen beszélni, hiszen Peele egy jó forgatókönyvíró, így már az első képkockáktól fogva folyamatosan adagolja a cselekmény gerincét alkotó apró és összetett szálakat. A film alapszituációja szerint egy család, nyaralásuk során saját hasonmásaikkal találkoznak, akik rájuk támadnak. Nagyjából tényleg ennyit mondhatok el anélkül, hogy fordulatokat említsek meg.

A Mi nem egy egyszerű film, abban az értelemben, hogy bizonyos részeknél elrugaszkodik a megszokott narratív elemektől, vagy a logikától, de műfaji kohéziótól is, ezek még ha ki is zökkentenek a hangulatból, mégis egy tudatos rendezői döntésnek a részei. Ennek többek között az is a végeredménye, hogy a Mi-ben gond nélkül válthat egy művészfilmes jelenetet egy slasher vérengzés komikus felütéssel. Tehát hiába horrorról/thrillerről van szó, de a feszült félelmen kívül a nevetésnek, azaz a komikus feloldásnak is nagy szerepe van, ez a pengeélen táncoló, szélsőséges stílusa Peele-nek. Viszont néhol elveti a sulykot a két ellentét között és felborul az egyensúly, ami már komolyabb dramaturgia hibának számít.

A rendező a popkultúrát is folyamatosan újrahasznosítja saját szájízére, például most már, ha meghallom az I Got 5 On It-et a Luniz-tól, akkor nem a szokásos könnyed nosztalgia fog el, hanem a Mi feszült, erős képsorait élem újra. De általában csak dicsérni tudom a hangkeverést.

A filmben van bőven mondani akarás, de nem akar explicit lenni, így végül sok témát feszeget, van amit szánkba rágva, van amit pedig lilaködbe bújtatva, de az anyagiságtól kezdve a film érinti az amerikai álom mivoltát és abszurdumát (a film eredeti címe is reflektál az Egyesült Államokra, hiszen Us -mint United State) egészen odáig, hogy feleleveníti az egzisztencia nagy kérdéseit is: mit jelent embernek lenni?, mi a lélek?

Peele nagyon ügyesen játszik a műfajokkal: az először home invasion-nek induló film átcsap slasherbe, majd pszichothrillerbe úgy, hogy azt művészfilmes szimbólumokkal és mainstream szórakoztatással kíséri végig. De talán pont ebbe is „bukik bele” a film; túl sok irányba indul el és sajnos egyiket se érvényesíti kiemelkedően. Ez mind műfajilag, mind témáit illetően igaz, így hiába nagyon egyedi és formabontó alkotás, de fércmunka hatását kelti.

A Mi nagyon közel járt ahhoz, hogy egy klasszikus legyen, de túl sok apróság csúszott el ahhoz, hogy a film végén ne keserű szájízzel álljak fel a moziszékből, de ez is csak annak volt köszönhető, hogy nem élt teljesen a benne rejlő potenciállal.

Nem feltétlen csak a horrorrajongóknak, hanem inkább a "mindenevőknek" ajánlanám ezt a filmet, azoknak akik nyitottak az elvont humorra és kusza utalgatásokkal teli üzenetekre. Egy biztos, hogy a Mi túlszárnyalta elődjét és bebizonyította, hogy nincs még egy olyan rendező, mint Jordan Peele, aki akár Hollywood új nagy horror mestere lehet.

Mi/Us/amerikai horror, thriller, 120 perc, 2019
Rendező: Jordan Peele