Külföld

Novák Katalin és az iraki elnök történelmi találkozója

Meggyőződésünk, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van

Történelmi találkozón vagyunk túl Abdul Latif Rashid iraki elnökkel, hiszen magyar köztársasági elnök még sosem járt Irakban. Elnök úrral egyetértettünk abban, hogy országaink közös ellensége a nemzetközi terrorizmus, amelynek minden válfaját elítéljük. Magyarország szerepvállalása nemcsak szavakban, de tettekben is megmutatkozik, hiszen jelentős katonai erő vesz részt az Iszlám Állam elleni küzdelemben – írja a köztársasági elnök Facebook-oldalán.

Novák Katalin és az iraki elnök történelmi találkozója
Novák Katalin Irakban
Fotó: Facebook/Novák Katalin

Mint írja, Erbilben Nechirvan Barzanival, a Kurdisztán Régió elnökével is találkoztott.

„Meggyőződésünk, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van” – hansúlyozta a köztársasági elnök.

Az Iszlám Állam okozta borzalmakat az Irak északi részén található Tell-Aszkuf is megtapasztalhatta az elmúlt évtizedben. A település több épületét és a templomát is újjá kellett építeni, amelyben Magyarország is oroszlánrészt vállalt. A helyi közösség tagjai országunk iránti tiszteletük jeléül „Tell Aszkuf bint al Madzsar”, azaz „Tell Aszkuf, Magyarország lánya”-ként emlegetik településüket.

Hozzáteszi, szívszorító történeteket osztottak meg velem olyan jazidi nők, akiket több ezer társukkal elrabolt és bántalmazott az Iszlám Állam, pusztán vallási meggyőződésük miatt.

Magyarország ebben a helyzetben is segít a Hungary Helpsen keresztül – zárja posztját Novák Katalin.

Kapcsolódó írásaink