Külföld
A határvédelem egy ideológiai-politikai háború – INTERJÚ
Számos szereplőnek és a bizottságnak is sikerült ebből ideológiai kérdést csinálni, pedig ez egy egyszerű technikai-gyakorlati kérdés
– A Frontex új vezetője olyan nyugat-európai országból származik, ahol kevésbé kell határvédelemmel foglalkozni. Ez mi mindent hozhat magával? Nem lett volna jobb innen, keletről választani valakit, aki ezzel foglalkozik?
– Azt gondolom, önmagában az a tény, hogy a Frontex új igazgatója nem egy frontállamból származik – bár nyilván ez az opció szerencsésebb lenne – még nem ördögtől való. Az igazi kérdés az, hogy az új igazgató milyen érdekek mentén működik majd, és a politikai-ideológiai csatározásokat vagy az európai határvédelem ügyét tartja-e majd szem előtt. Az mindenesetre kevésbé megnyugtató, hogy a legutóbbi tanácsi találkozón épp a holland miniszterelnök volt az egyik, aki felszólalt a kerítések ellen – márpedig az EU külső határvédelme ma elképzelhetetlen lenne ezek nélkül.
– Már az első nyilatkozatából az derült ki, hogy igazából akkor bárki szabadon jöhet-mehet az unió területén. Nem veszélyes ez?
– Azért ez erős leegyszerűsítése annak, amit Leitjens mondott. Itt megint érdemes egy kicsit hátrébb lépnünk, és kontextusba helyezni, mi történt a Frontex körül az elmúlt években. Az ügynökséget az OLAF illegális visszatoloncolásokkal, azaz pushbackekkel vádolta meg, amelyek ellentétesek az EU-s joggal, ezért kellett lemondania Fabrice Leggerinek, az ideiglenes igazgatónak, Aija Kalnajának pedig szintén meggyűlt a baja az OLAF-fal.
Az persze, hogy pontosan mikortól is számít pushbacknek valami, illetve, hogy pontosan milyen mértékben keveredett bele ezekbe az ügynökség, már erősen átpolitizált kérdések, és itt jelenleg az EU-ban nem a migrációkritikus oldal álláspontja érvényesül. De a lényeg, hogy az új igazgató nem mondhat mást, minthogy tiszteletben tartja majd a jogi kereteket, és visszaállítja a bizalmat a Frontexben. Önmagában ettől még elérheti, hogy a Frontex hatékonyan végezze majd a feladatát. Leitjens hivatalba lépése után majd többet tudunk már.
– Milyen változásokkal járna ez Magyarország számára?
– Ne legyünk naivak: az EU külső határainak védelmét továbbra is elsősorban a tagállamok látják el, nem a Frontex. Nem hiszem, hogy március 1-jétől a görögök vagy olaszok hirtelen megnyitják a határaikat. A kérdés itt az, hogy a Frontex ebben mennyire segíti vagy akadályozza őket. Fontos kérdés lesz például a líbiai parti őrséggel valló együttműködés ügye: az NGO-k emiatt folyamatosan támadják az EU-t és a tagállamokat, miközben Tripoli évente több tízezer illegális átkelést akadályoz meg. Nem lenne jó, ha ez az együttműködés megszűnne. És ha már ennél tartunk: milyen együttműködés lesz az NGO-kkal?
Egyre több olyan hang hallható, hogy nagyon szépek ezek a szervezetek, de ki kellene alakítani egy olyan protokollt, hogy valóban életmentést végezzenek, ne pedig ingajáratokat működtessenek Észak-Afrika és Lampedusa között. Nagyon nem mindegy, hogy a Frontex milyen oldalról áll ehhez a kérdéshez majd.
– A belépni szándékozók kérelmét nem lenne bölcsebb inkább kívülről elbírálni?
– A szakértői álláspontom az, hogy egyértelműen. Ez az ötlet újra és újra felmerül nagypolitikai szinten is, de valahogy mindig elcsúszik a megvalósítás. Pedig több ezer ember életét lehetne megmenteni évente, ha ezeket az eljárásokat a Földközi-tenger déli részén lehetne lefolytatni – azzal pedig talán több tízezret, ha a Szaharától délre.
Sajnos nagyon sok ellenérdekelt csoport van: az irreguláris bevándorlók zöme, akik pontosan tudják, hogy nem kapnának menedékstátuszt egy eljárásban vagy a csempészek, akik ebből gazdagodnak meg. És nyilván ehhez partner is kellene: kevés olyan ország van, amely vállalná, hogy egy nagy migránstáborrá váljon, ahol tíz- és százezrek várakoznak az EU-s döntésre. Az, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága elítélte a tervezett brit gyakorlatot arra, hogy Ruandába szervezzék ki a menekültügyi eljárást, szintén nem segít, még akkor sem, ha jogilag ez picit más kategória, mert a már Nagy-Britanniába érkezetteket vinnék el Ruandába.
– Magyarország 2015 óta következetesen képviseli a határvédelmet. Azóta már több ország igazolta, hogy a magyar miniszterelnöknek igaza volt, azonban Brüsszelben mégsem támogatják, hanem ragaszkodnak az egyéni módszereikhez. Mi az oka annak, hogy az unió nem változtat, nem vizsgálja felül a saját álláspontját?
– Világosan látszik, hogy ez egy ideológiai-politikai háború. Ez jól kivehető volt a legutóbbi tanácsi ülésen is február elején, amikor többek között arról ment a vita, hogy lehet-e közös forrásból finanszírozni határkerítés építését vagy sem. Számos szereplőnek és a bizottságnak is sikerült ebből ideológiai kérdést csinálni, pedig ez egy egyszerű technikai-gyakorlati kérdés: senki sem fog megállni a zöldhatáron, mert meglátja egy hőkamera, amire most lehet pénzt kérni.
Egy ötméteres kerítést viszont már nem olyan egyszerű leküzdeni. Persze ha nem őrzik megfelelően, minden kerítés leküzdhető, és folyamatosan lehet hallani hangokat arról, hogy a fizikai határzárak nem érnek semmit. Aki ezt hangoztatja, annak javaslom, hogy utazzon el Ceutába vagy a lengyel–belarusz határra, hogy a saját szemével győződhessen meg róla, igenis működik.
