Külföld

Az amerikai nagykövet is részt vesz jeruzsálemi képviseletünk avatásán

Példamutató kezdeményezés

Izraelbe utazott tegnap David Cornstein amerikai nagykövet, hogy részt vegyen Magyarország új külgazdasági képviseletének megnyitásán Jeruzsálemben – derül ki a nagykövetség tegnapi közleményéből.

Hangsúlyozták, Cornstein üdvözli a magyar kormánynak ezt a lépését, amellyel elmélyíti kapcsolatait Izraellel, és úgy gondolja, hogy ez a cselekedet újabb pozitív fejlemény, amely más országokat is, köztük a visegrádi négyeket is arra indít majd, hogy további lépésekkel ismerjék el Jeruzsálem központi szerepét Izrael államban, ahogyan azt az Egyesült Államok tette, amikor saját nagykövetségét átköltöztette a fővárosba. Az amerikai diplomata részt vesz A magyar kultúra éve kezdeményezés megnyitóján és hivatalos elindításán is, amellyel a Magyarország és Izrael közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 30. évfordulójáról emlékeznek meg, valamint találkozik két „régi barátjával”, David Friedman amerikai nagykövettel és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel. A mai megnyitó ünnepségen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vesz. Orbán Viktor február 19-én, a Netanjahuval folytatott izraeli tárgyalása után jelentette be a jeruzsálemi külgazdasági képviselet megnyitását.