Külföld
Wilders: Több olyan politikus kell, mint Orbán Viktor
„Brüsszeli szörnyeteg”
A határok lezárása, a kerítés megépítése, az ország keresztény identitásának felvállalása és a brüsszeli szörnyeteg ellen való kiállása mind ezt jelenti – tette hozzá a 888 szerint Wilders. Kívánom, hogy több olyan bátor politikus legyen Európában, mint Orbán Viktor, aki a saját népéért küzd – mondta a Szabadságpárt vezetője, aki szerint az iszlám totalitárius ideológia, mint a kommunizmus vagy a fasizmus, és egy dologban megegyeznek a muszlim országok, az pedig nem más, mint a demokrácia teljes hiánya. Wilders szerint nem szabad meglepődnünk azon, hogy ha ilyen országokból engedünk be tömegesen embereket, akkor a mi környezetünk is kezd ilyenné válni. „Sosem fogom azt mondani, az én országomban nem jó élni, de kétségtelenül Budapestnek hatalmas előnyei vannak” – mondta a politikus, és hozzátette: a magyar főváros nem esett áldozatul a tömeges bevándorlásnak.