Külföld
Washington provokál Putyin szerint
Ciprasz megszakítaná az ukrajnai helyzet miatti szankciók ördögi körét
Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy „nem a helyi konfliktusok, hanem a világméretű döntések váltják ki a hidegháborút, mint például Washington egyoldalú, 2002-es kilépése a rakétavédelmi rendszereket korlátozó nemzetközi egyezményből (ABM-szerződés). Ez valóban olyan lépés, amely a fegyverkezés újabb hulláma felé tol bennünket, és megváltoztatja a globális biztonsági rendszert”. Az orosz államfő a szentpétervári fórumon a vitavezető felvetésére reagált, aki arra emlékeztette, hogy Washington csütörtökön azzal vádolta meg Moszkvát, hogy a délkelet-ukrajnai felkelők támogatásával új hidegháborút provokál ki.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök az ukrán válság nyomán kialakult szankciós „ördögi kör” megszakítására szólított fel a fórumon. Azt, hogy miért Szentpéterváron és nem pedig Brüsszelben tárgyal, a görög kormányfő azzal magyarázta, hogy Oroszországot rendkívül fontos partnernek tartja. Ciprasz a fórum keretében Vlagyimir Putyinnal tárgyalt, miután országaik energiaügyi miniszterei szándéknyilatkozatot írtak alá a Török Áramlat folytatásának szánt, Görögország területén áthaladó gázvezeték megépítéséről és annak használatáról. Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője nem árulta el, kért-e és kap-e Görögország pénzügyi támogatást Oroszországtól.