Külföld
„Washington mentőövet dob az Iszlám Államnak”
Az amerikai elnök szerint azért vonják ki a katonákat Szíriából, mert az Egyesült Államok nem a Közel-Kelet rendőre
Az Iszlám Állam feléledésének veszélyét hangsúlyozta a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) csütörtöki közleménye is. Az amerikai csapatkivonásnak veszélyes következményei lesznek a nemzetközi stabilitásra, mert a döntés „politikai és katonai vákuumot hoz létre a régióban, ellenséges erők karmai közé lökve” az ott élő népeket – áll a szervezet közleményében.
Hasonlóan heves ellenkezést váltott ki Donald Trump amerikai elnök döntése a kétezer amerikai katona kivonásáról Izraelben is.
A Háárec véleménycikke egyenesen „Izrael arculköpésének” nevezi a lépést, mert az teljes hegemóniát biztosít Oroszországnak Szíriában, és azt üzeni a közel-keleti országoknak, oldják meg maguk a bajaikat. A szerző szerint Trump cserbenhagyta Izraelt, elárulta a kurdokat, és tőrt döfött Bassár el-Aszad szíriai elnök ellenzékének hátába, megerősítette Iránt, elsöprő győzelmet adott az oroszoknak, és mentőövet dobott az Iszlám Államnak. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök úgy reagált, hogy Izrael fokozni fogja erőfeszítéseit Irán térnyerésének ellensúlyozására.
Trump tegnap védelmébe vette a csapatkivonást. A Twitteren azt írta, az Egyesült Államok nem a Közel-Kelet rendőre, hogy elvesztegetve értékes életeket és dollármilliárdok ezreit költse mások védelmére.