Külföld

Washington kész elsőként atomfegyvert bevetni, Peking és Moszkva tiltakozik

Nukleáris doktrína

Patrick Shanahan amerikai védelmi miniszterhelyettes pénteken bejelentette, hogy Donald Trump elnök folytatja elődje nukleáris politikáját, de erőteljesebb álláspontot foglal majd el bizonyos kérdésekben.

Bemutatták azt a 74 oldalas jelentést, amelyből kiderül, hogy a kormányzat ugyan nem tervezi a stratégiai nukleáris fegyverzet növelését, de Washington atomfegyverrel válaszolhat az Egyesült Államok és szövetségesei ellen esetlegesen intézett olyan nagyobb támadásokra is, amelyeket nem atomfegyverekkel követnek el. „Sajnálattal állapítjuk meg, hogy az Egyesült Államok arra hivatkozva folytatja atomfegyverkészletének nagymértékű növelésére irányuló politikáját, hogy Oroszország korszerűsíti atomfegyvereit, és az orosz katonai doktrínában állítólag növekszik az atomfegyverek szerepe. Azzal vádolnak bennünket, hogy csökkentjük az atomfegyverek használatának küszöbét, és állítólag agresszív stratégiát alakítunk ki” – közölte az orosz külügyminisztérium szombaton. Zsen Kuo-csiang, a kínai védelmi minisztérium szóvivője pedig reményét fejezte ki, hogy Washington felhagy a hidegháborús mentalitással. Leszögezte, Kína minden körülmények között tartja magát ahhoz, hogy elsőként nem vet be atomfegyvert.