Külföld
Uniós fellépést kér Kárpátalján Bocskor Andrea EP-képviselő
Kisebbségek védelme
„Ukrajnában látszólag reformok zajlanak, de az országban élő kisebbségek egyre nehezebb helyzetben vannak, az alkotmány biztosította jogaik folyamatosan szűkülnek, napi szinten diszkriminációval néznek szembe” – mutatott rá a néppárti politikus. Ukrajna 2014-ben az európai integráció útját választotta, amelyet az EU számos eszközzel támogat. A társulási egyezmény értelmében Ukrajna köteles garantálni az alapvető emberi és kisebbségi jogokat. A képviselő szerint nem szabad szemet hunyni afölött, hogy az utóbbi időben Ukrajnában felerősödtek a szélsőséges megnyilvánulások a nemzeti és etnikai kisebbségekkel szemben, és „a hatalom jogszűkítései mellett ultranacionalista szervezetek alakultak, amelyek tevékenysége veszélyes a kisebbségekre nézve. Élő példa erre a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet székházának felrobbantása, vagy a múlt héten történt romagyilkosság” – mondta Bocskor Andrea.