Külföld

Ultimátumot adtak a bevándorlókat védő városoknak

Haley: Izrael ostorozásának vége

A kormányzat megvonhatja a költségvetési támogatás egy részét vagy egészét az illegális bevándorlóknak menedéket nyújtó városoktól és szövetségi államoktól – jelentette be Jeff Sessions amerikai legfőbb ügyész.

Sessions váratlanul megjelent Sean Spicer fehér házi szóvivő sajtóértekezletén, és leszögezte, hogy az érintett néhány városnak és szövetségi államnak is be kell tartania az érvényben lévő bevándorlási törvényeket. Ha nem tesznek eleget ennek a kötelességüknek, számolniuk kell a költségvetési támogatás akár teljes megvonásával – jelentette ki a tárcavezető.

Több mint harminc ország, köztük az Egyesült Államok sem vesz részt az atomfegyverek betiltását célzó, hétfőn kezdődött ENSZ-konferencián – közölte Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet. Haley szerint a szóban forgó országok azért nem kívánnak részt venni a tanácskozáson, mert az atomfegyvereket korlátozó Atomsorompó Szerződést részesítik előnyben.

Haley az AIPAC Izrael-barát konferencián is részt vett, ahol azt hangsúlyozta, hogy lezárult az a korszak, amikor Washington az ENSZ-ben a zsidó államot bírálta. Kijelentette, hogy „új seriff van a városban”, és „Izrael ostorozásának vége”, valamint kritizálta az Iránnal kötött atomalkut. Paul Ryan, a képviselőház elnöke szerint az Izrael bojkottjára irányuló nemzetközi mozgalom antiszemita, és leszögezte: „Új elnökünk van, és Donald Trump Izrael melletti elkötelezettsége szent és sérthetetlen”.


Polgári áldozatok

A nemzetközi jog megsértésével vádolta meg az Amnesty International kedden az Egyesült Államokat. A szervezet szerint Washington több száz civillel végzett moszuli légi csapásaival, és tudnia kellett, hogy a város olyan területeit bombázza, ahol civilek rejtőzködnek, miután az iraki kormány korábban felszólította a lakosokat, hogy maradjanak otthon. A túlélők szerint az Iszlám Állam harcosai számos esetben tényleg az elpusztított házakban rejtőztek. Az amerikai és az iraki hatóságok a hét végén bejelentették, hogy kivizsgálják az incidenseket.