Külföld
„Ukrajnában minden megy tovább”
Németh Zsolt szerint az Európa Tanács folytatja a párbeszédet – a jelentés osztrák szerzője nem támogatja az egyik módosítást

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (ETPK) strasbourgi plenáris ülésén szerda este az áprilisi ülésszakig meghosszabbították az oroszok elleni szankciókat. Alekszej Puskov, a duma külügyi bizottságának elnöke bejelentette, hogy a Oroszország úgy döntött: az év végéig nem vesz részt a közgyűlés munkájában. A jelentés a szerda este elfogadott módosító indítványokkal együtt úgy rendelkezik, hogy az orosz képviselők nem szavazhatnak és nem kaphatnak vezető funkciót a közgyűlés testületeiben, nem lehetnek tagjai az ETPK által kiküldött delegációknak, nem kaphatnak szerepet az ET választási megfigyelőjeként, sem a parlamenti közgyűlés jelentéstevőjeként. A közgyűlés tagjai nagy többséggel elfogadták a jelentést, a magyar küldöttségből négyen vettek részt a szavazáson: a Fidesz képviselői igennel, míg a jobbikos Gyöngyösi Márton nemmel szavazott.
„A közgyűlés a status quo fenntartása mellett döntött, nem enyhített a szankciókon” – nyilatkozta lapunknak Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. A delegáció vezetője kiemelte, hogy a dokumentum hangsúlyosan elvárja „a Krím és Kelet-Ukrajna elleni agresszió és megszállás befejezését”, kitér a krími tatárok „emberi és politikai jogainak helyreállítására” – akiknek mintegy tíz százaléka hagyta el otthonát –, valamint az orosz börtönben negyvennyolc napja éhségsztrájkoló Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő huszonnégy órán belüli szabadon bocsátására is. Mint mondta, a jelentés hangsúlyosan kezeli „a moldáv és grúz területi integritás helyreállítását és tiszteletben tartását is”. Németh Zsolt megerősítette, hogy az Európa Tanács folytatni fogja az együttműködést Oroszországgal.
„Teljesen egyoldalúnak” nevezte a jelentést lapunknak Gyöngyösi Márton, az Országgyűlés külügyi bizottságának jobbikos alelnöke. Mint mondta, noha különböző módosításokkal próbálták „feljavítani” a dokumentumot, abból „süt az elfogultság, mindenért az orosz felet hibáztatja”. Az ellenzéki politikus szerint ez már azért is elfogadhatatlan, mert ténykérdés, hogy a a Nyugat már jóval a „vélt orosz beavatkozás” és polgárháború előtt súlyosan megsértette Ukrajna szuverenitását. „A vak is látja”, hogy a „propaganda, médiaháború, Soros közeli alapítványok és a kijevi kormányt ellepő kettős állampolgárok útján” milyen mértékben érhető tetten a nyugati befolyás Ukrajnában. Gyöngyösi szerint a jelentés kontraproduktív, nem visz közelebb a békés megoldáshoz. „Ha megszakad a párbeszéd a nemzetközi fórumokon, az végzetes hiba” – fogalmazott a politikus.
A jelentés szerzője, az osztrák szociáldemokrata Stefan Schennach lapunknak elmondta, hogy a jelentés eredetileg csak a szavazati jog felfüggesztésének meghosszabbítását javasolta, a többi szankció fenntartására vonatkozó módosító pedig rossz irányba viszi a dokumentumot, ellehetetleníti a párbeszédet. Hangsúlyozta, eredeti szándéka szerint intenzív egyeztetést, a szavazati jog felülvizsgálatához elvezető együttműködést akart, ám hónapok mennek veszendőbe, miközben sürgős lépésekre van szükség. „Most a hidegháborút vívók a hősök, Ukrajnában pedig minden megy tovább” – fogalmazott.
Hoffmann Rózsa, a KDNP parlamenti képviselője tegnap a sajtószabadság védelméről és kiemelten a keresztények ellen irányuló intolerancia, valamint a diszkrimináció elleni fellépésről szóló vitában fejtette ki álláspontját. Hoffmann kifogásolta a határozati javaslat Magyarországra vonatkozó két passzusát. Ezek egyrészt a magyar médiaszabályozás további reformját sürgették a sajtó szabadságának növelése érdekében, másrészt a szólásszabadságot fenyegető előírások azonosítására szólítottak a magyar médiajogban. A kereszténydemokrata politikus szerint ezek két évvel ezelőtt alaptalanná váltak, miután a kormány hosszas egyeztetést folytatott az Európa Tanáccsal, Thorbjorn Jagland, a szervezet főtitkára pedig azt mondta, hogy a módosított szabályozás elfogadhatónak tűnik.