Külföld
Újabb törvénymódosítással beszélné le Varsó az Európai Bizottságot az eljárásról
Jogállamisági vita
A módosítások a legfelsőbb bírósághoz benyújtható úgynevezett rendkívüli panaszra vonatkoznak. A rendkívüli panasz intézménye a bírósági reform egyik eleme, az ilyen kérelmek nyomán a legfelsőbb bíróság fellebbezési eljárásban felülvizsgálhatja az alacsonyabb szintű törvényszékek ítéleteit, akár 20 évre visszamenőleg is. A tavaly decemberben elfogadott megoldás szerint ezt a panaszt nyolc lengyel közjogi intézmény kezdeményezhette. Brüsszel aggodalma többek között arra vonatkozott, hogy a korábbi ítéletek széleskörű felülvizsgálata sértené a jogállamiságot. Az új módosító tervezet két alanyra: a főügyészre és az emberi jogi szóvivőre szűkíti azok körét, akik a kezdeményezés jogával élhetnek. Ez Varsó szerint biztosítja, hogy csak a kirívó jogsértések felülvizsgálatára kerülhetne majd sor. A másik javasolt módosítás a legfelsőbb bíróságnál alkalmazandó ülnökökre vonatkozik. Őket az eredeti megoldástól eltérően nem az igazságügyi miniszter, hanem az államfő nevezné ki. A változásoktól a lengyel vezetés azt várja, hogy az Európai Bizottság visszavonja az alapszerződés hetes cikkelye szerinti eljárást.