Külföld
Újabb „magyar vita” Strasbourgban
A zöldpártiak szerint túl toleránsak a nagy frakciók az Orbán-kormánnyal
Múlt csütörtökön az EP állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága (LIBE) folytatott vitát arról, milyen jogi következményekkel járna, ha „valamely uniós tagállam” úgy döntene, újra bevezeti az EU joga által egyértelműen tilalmazott halálbüntetést. A vita végkövetkeztetése az volt, hogy egy ilyen lépés kiváltaná az európai alapértékek súlyos megsértése miatt a szóban forgó tagállam elleni eljárást az alapszerződés 7. cikke értelmében. Egy ilyen eljárás következményeként akár az érintett állam egyes tagsági jogait - így például szavazati jogát - is fel lehetne függeszteni. A LIBE-vitában azonban elsősorban nem a halálbüntetés „napirenden tartásáról” volt szó, hanem a migrációról szóló magyar nemzeti konzultációról.
A távirati iroda bizottsági forrásból úgy értesült, Brüsszelben a halálbüntetés eshetőségének a lebegtetését nem tekintik komoly fenyegetésnek abban az értelemben, hogy alapvetően belpolitikai motivációkat sejtenek mögötte, a jogi helyzet pedig kristálytiszta. A migrációs ügyben elfoglalt magyar álláspont azonban ennél nagyobb aggodalmat vált ki, mert az unió egyes körei szerint az idegenellenesség a populista körök sajátja. A jövő keddi plenáris Magyarország-vitának nem szűkítették le a témakörét, az ülésen „a magyarországi helyzetről” lesz szó. Armin Machmer, Martin Schulz EP-elnök szóvivője az MTI-nek elmondta, a vitán elhangzik majd az Európai Tanács és a bizottság álláspontja is. A képviselők nem fognak közös határozatról szavazni, noha a zöldpárti frakció ezt szeretné, és „túlságosan toleránsnak” tartja a néppárti és a szociáldemokrata frakciót, amiért ezt nem találja szükségesnek.