Külföld
Újabb lépést tett Bécs a politikai iszlám ellen
Egyre több fenyegetést kap török nacionalistáktól Sebastian Kurz osztrák kancellár a Szürke Farkasok kézjelének februárban életbe lépett betiltása miatt

Sok ezres tömeg várta tavaly ősszel a török elnököt a kölni óriásmecset avatásakor (Fotó: AFP/Abdulhamid Hosbas)
„Rend és biztonság” – ezt a címet viselte a Sebastian Kurz vezette Osztrák Néppárt (ÖVP) 2017-es választási programjának harmadik része, amelyben a leendő kancellár zéró toleranciát hirdetett a politikai iszlámmal szemben. A néppárti politikus ígérete nem maradt beváltatlan, tavaly júniusban ugyanis – akkor már az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) – társulva – bejelentette, hogy bezárnak hét mecsetet és szélsőséges imámok tucatjait utasítják ki. Kurz már akkor egyértelműsítette, hogy ez csak a kezdet a radikális iszlám elleni harcban. A „nulladik lépés” egyébként még külügyminisztersége idejére tehető, 2015-ben ugyanis megszületett az „iszlámtörvény”, amely megtiltotta a vallási csoportok külföldi támogatását, a muszlim szervezetektől pedig megkövetelte, hogy támogassák Ausztria társadalmi berendezkedését. Kurz szerint a politikai iszlám párhuzamos társadalmainak nincs helyük Ausztriában.
A legfrissebb fejlemény az ügyben, hogy a kormány a hét végén bejelentette: az antifasiszta ellenállás dokumentációs központja mintájára újabb állami intézményt hoznak létre a politikai iszlám kutatására. A kutatóközpont 2020-ban indul a tervek szerint, és a kormány egyebek mellett az erősödő antiszemitizmussal indokolta szükségességét.
Februárban életbe lépett az a szabályozás is, amely alapján betiltják egyebek mellett a török nacionalista Szürke Farkasok kézjelét is. Az Österreich napilap beszámolója szerint az elmúlt hónapokban online hadjáratot indítottak emiatt Kurz ellen a török nacionalisták, akiktől az osztrák kancellár durva fenyegetéseket is kap. A betiltáson egyébként a török kormány is felháborodott, ami nem váratlan annak fényében, hogy maga Recep Tayyip Erdogan elnök is ezt a kézjelet mutatta, amikor tavaly ősszel megérkezett a kölni óriásmecset avatására.